Megdöbbentek a zsidó szervezetek Kósa Lajos tegnapi szavain
„Lehet, hogy jól is esett, a nyilasokra szavazni a zsidóknak” – fogalmazott a Fidelitas tegnapi tisztújító kongresszusán.
„Lehet, hogy jól is esett, a nyilasokra szavazni a zsidóknak” – fogalmazott a Fidelitas tegnapi tisztújító kongresszusán.
Megtartották a Fidelitas tisztújító kongresszusát, ahol a Fidesz legjava mondott beszédet. Kocsis Máté az „álhírgyár” veszélyeire készítette fel a fiatalokat, Kövér László azt kérte, utazzák be a Kárpát-medencét és vértezzék fel magukat a baloldaliakkal és liberálisokkal szemben.
Az interneten, a közösségi médiákban, a sajtóban, tévében, rádióban elmondhatatlan gyűlölködő mocsok ömlik az egyik „oldalról” a másik „oldalra”, abszurd, légből kapott vádak, előítéletes, delíriumos, trágár, gyilkos szövegek.
Az egy éve országosan bevezetett kriminalizáció nem csökkentette az utcai hajléktalanság által érintett emberek számát, és mégis az ügy továbbra is inkább egy politikai játszma, semmint egy hatékony társadalompolitika tárgya.
Ez a reakciójuk arra, hogy jelenleg 64 milliárd forinttal tartoznak a kórházak a beszállítóknak.
Nem ez volt az egyetlen meglepetés a mai nap folyamán, amit a fideszes vezetés hagyott hátra Pikóéknak.
A két kerület nagyon hasonló módon, szinte ugyanazokkal a szereplőkkel bonyolított le közbeszerzéseket, csak épp fordított szerepekkel.
„Sajnáljuk, ez az ő karácsonyi ajándékuk Magyarország négy és fél millió dolgozójának” – reagált az MSZP-s Molnár Gyula.
Az államok feletti szereplők valódi veszélyt jelenthetnek a legalapvetőbb jogainkra, de az korántsem magától értetődő, hogy az állam tényleg a polgárai és nem a szupranacionális aktorok mellett áll.
Meglehetősen homályos hátterű Facebook-oldalon terjed a hír.