Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Még a kormánypárti szavazók között is többségben vannak azok, akik ellenzik az új kulturális törvénycsomagot

Ez a cikk több mint 4 éves.

A színháztörvény még a kormánypárti szavazókat is alaposan megosztja, derült ki a Publicus Intézet friss kutatásából, amelyet a Népszava megbízásából végeztek. A felmérés szerint a Fidesz szavazóinak 57 százaléka gondolja úgy, hogy a színházak igazgatóit nem szabadna, hogy a kormány nevezze ki.

Ahogyan arról korábban a Mércén is beszámoltunk: december 11-én az Országgyűlés megszavazta azt a kulturális törvénycsomagot, amely alapján a színházaknak közös fenntartási megállapodást kell kötniük a kormánnyal, illetve amelynek értelmében létrejön a Nemzeti Kulturális Tanács intézménye is.

Az előadóművészeti törvény alábbi változásai szerepelnek a hónap elején elfogadott csomagban:

  • az állam által fenntartok színházak működtetéséhez szükséges forrást a költségvetés biztosítja,
  • az önkormányzati fenntartású színházakét az önkormányzat,
  • haz önkormányzat nem tud minden forrást fedezni, az önkormányzat a kormányhoz közös működtetésre vonatkozó kérelmet terjeszthet elő, amit a kormány megvizsgál.

A Publicus felmérése szerint az emberek többségét foglalkoztatja a színház-ügy: 61 százalékuk hallott már arról, hogy a kormány belenyúlna az igazgatóválasztásba, illetve átalakítaná a finanszírozást. A Népszava itt megjegyzi: érdekes módon a fideszes szavazók tájékozatlanabbak az ügyben, mindössze 51 százalékuk hallott csak a kulturális törvénycsomagról, ennek oka lehet az is, hogy kormánypárti lapok félinformációkat közöltek az ügyről, valamint úgy tálalták, mintha a frissen napivilágot látott zaklatási ügyek miatt tennének rendet. Az ellenzéki szavazók közül 70-93 százalékos arányban hallottak a törvényről, a bizonytalanok esetében 61 százalékról beszélhetünk.

Amikor viszont az volt a kérdés, hogy egyetért-e azzal, hogy az illetékes miniszter nevezze ki a színházak igazgatóit, a kormány szavazóinak 57 százaléka mondott nemet és mindössze 19 százalékuk támogatta kifejezetten az intézkedést.

Az viszont nem túl meglepő, hogy az ellenzéki pártokat támogatóknál ez az arány 71-96 százalék volt, a bizonytalanok között 70 százalék ellenezte a kormány beleszólását a színházak vezetésébe.

Arra a kérdésre, hogy a kultúrális törvénycsomag a kormányzat és a Fidesz érdekeit szolgálja-e, a megkérdezettek 46 százaléka válaszolt igennel, a kormánypárt szimpatizánsai közül 22 százalék értett egyet az állítással, 54 százalékuk szerint pedig az intézkedés kifejezetten a színházak érdekét szolgálja. Az ellenzéki pártok támogatóinak 61-84 százaléka gondolja úgy, hogy a törvénycsomag önös érdekeket szolgál, a bizonytalanul szavazók körülbelül fele is erre jutott.

Nem utolsó sorban pedig: a többségi vélemény (48 százalék) a kultúra és a színházak helyzetének romlását vizionálja – és 38 százalékuk gondolja csak azt, hogy némi javulást hozhat a törvénycsomag.