Deutsch Tamás a Fidesz európai néppárti tagságáról: Mi döntünk, és nem rólunk döntenek
Hamarost elkészül az az összegzés is, amit a fideszes „bölcsek tanácsa” tesz le az asztalra.
Hamarost elkészül az az összegzés is, amit a fideszes „bölcsek tanácsa” tesz le az asztalra.
Szakértők szerint a felfüggesztés meghosszabbításával, vagy a Fidesz kilépésével fog végződni a következő négy hét.
Egy felmérés alapján egészen pontosan 57 százalékuk szerint nem szabadna beleszólni abba, ki álljon a színházak élén.
Baján és Balassagyarmaton is tüzet nyitnak.
Az új kormányszóvivő, Szentkirályi Alexandra nevével fémjelezett projektnek világos célja van, az azonban kérdéses, hogy nem egy újabb parasztvakítással van-e dolgunk.
A közleményben sejtelmesen sugalmaztak, és a januártól egyébként is távozó főszerkesztő távozását követelték.
Ezentúl a kormány is fordulhat az általa megválasztott Alkotmánybírósághoz jogorvoslatért, ha kedvezőtlen döntés születne vele szemben.
A törvény miatt szerintük „családok tízezrei, százezrei mehetnek tönkre, s nem utolsó sorban drámaian megugorhat az ellátatlan betegek száma.”
A magyar állam hivatalosan is egy útszéli uzsorás szintjére süllyedt.