A Természettudományi Múzeum elköltöztetése ellen tüntettek Budapesten
Művészek, kutatók és civilek együtt tiltakoztak.
Művészek, kutatók és civilek együtt tiltakoztak.
A Demokratikus Koalíció vezetője szerint 2022-től kormányváltás és koalíciós kormányzás lesz.
Ahogy normálissá válik a náci masírozás a budai hegyekben, úgy válnak normálissá az 1944-45-ös eseményeket illetően a szélsőjobboldali narratívák is a közbeszédben.
A kerületek elhatárolódnak a „becsület napjától”, inkább mindazokra emlékeznek, akik áldozatul estek a háború pusztításának.
Pedig a finnek ismét felvetették a végleges kizárást.
Az Oktatói Hálózat hosszú, de annál lesújtóbb tanulmányban elemzi a kultúra totális centralizációját. Íme a fő tanulságok.
Persze a „megfelelő körülményeket biztosítani kell”, de a miniszter szerint jelenleg csak a „börtönbizniszben” utazó ügyvédek és elítéltek részesülnek a kártérítésből.
Az EP első roma származású alelnöke szerint a Fidesz-kormány felismerte, mekkora probléma a szegregáció. És hatékonyan kezelik.
A Fővárosi Törvényszék meg is semmisítette a hatósági bizonyítványt.
Mi meg majd fűthetünk parkettával.