Európa legszélsőségesebb pártjaival lép szövetségre a Fidesz az EP-ben
Ez az együttműködés végre összehozza azt, ami összetartozik – mondta a kooperációt bejelentő osztrák EP-képviselő.
Ez az együttműködés végre összehozza azt, ami összetartozik – mondta a kooperációt bejelentő osztrák EP-képviselő.
Ellenzéki képviselők egész éjjel szóval tartották a fideszes kollégáikat, akik átalakítanák az egészségügyet.
Hiba az ellenzék részéről attól várni a sikert, hogy az emberek, ha majd éheznek és fáznak, fellázadnak a Fidesz ellen.
A parlament ma tárgyalta azt a múlt héten benyújtott salátatörvény-javaslatot, amelyben rend- és határvédelmi kérdések mellett azt is rögzítenék, hogy az állam csak akkor segít a rászorulók szociális ellátásában, ha már minden kötél szakad.
Az állam csak utolsósorban gondoskodna bajbajutott állampolgárairól a kibontakozó szociális válságban.
A Magyar Nemzet szerint a „baloldali” önkormányzatok „élen járnak a kilakoltatásokban”. A Fidesz fővárosi szervezete A Város Mindenkiét hiányolja a „baloldali” önkormányzatok által kezdeményezett kilakoltatások elleni fellépésből. Válaszolunk.
Több pedagógus szerint legalább 1000 olyan tanár fog hasonló levelet kézhez kapni, akik részt vettek a polgári engedetlenségben.
A házelnök a tanárok fizetése kapcsán mondta el, hogy szerinte a kérdés, hogy „másokhoz mérten méltányosnak tartjuk-e”.
Nem találtak helyben „erős, fiatal férfiakat”.
A múlt héten az Európai Parlament elfogadta az európai minimálbérről szóló jogszabályt. Mit jelent ez a magyarországi munkásoknak?