Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Kétszer annyi dolgozót építettek le csak az Államkincstártól, mint amennyi elbocsátást összesen ígért a kormány

Sok száz embert rúg ki egyik napról a másikra a kormány, de még így sem látszik, hogy ez elég fedezetet teremtene a maradók béremelésére – írja a HVG. A lap értesülései szerint miközben a kormány korábban azt ígérte, hogy mindössze 321 embert kell majd elküldeniük ahhoz, hogy a megmaradt dolgozó számára béremelést tudjanak biztosítani, addig csak a néhány ezer főt foglalkoztató Magyar Államkincstárnál 661 munkavállalót építettek le.

Ráadásul az érintettek semmilyen előzetes figyelmeztetést nem kaptak.

A Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének (MKKSZ) elnöke, Boros Péterné a lapnak elmondta, korábban a közszférában végrehajtott leépítéseknél bizottságot állítottak fel, amely segítette a kirúgottak elhelyezkedését, esetleg átképzését. Ezt most „elsunnyogta volna” a kormány – csak a szakszervezet figyelmeztetésére állította fel a bizottságot, ahol a kormány azzal védekezett, hogy a versenyszférában nagy a munkaerőhiány, így biztosan mindenki el tud majd helyezkedni.

Boros Péterné szerint Magyarországon jelenleg a közszféra dolgozói jóval kiszolgáltatottabbak, mint a versenyszférában – nagy gond az is, hogy a kormány egyik napról a másikra szüntet meg álláshelyeket és küld el munkavállalókat, az érintettek gyakorta csak az ügyfélkapun keresztül értesülnek arról, hogy megszűnik az állásuk.

A HVG értesülése szerint a kabinet azzal indokolt, hogy a megszüntetett álláshelyek egy része a kifutó uniós projektekhez kapcsolódik. Így kérdéses, hogy a jelenlegi elbocsátásokkal valóban lehet-e forrást teremteni a béremelésekhez.

„Ha ezek véget érnek, akkor hogyan lesz pénz a rendszerben maradók bérfejlesztésére?”

– teszi fel a kérdést Boros Péterné, aki az MKKSZ vezetőjeként egy olyan bértábla bevezetését elengedhetetlennek tartja, amely a munkavállalókat a végzettségük és a közszolgálatban töltött idejük alapján sorolja egyértelmű bérkategóriákba.

Amint arról beszámoltunk, már van olyan állami cég is, ahol a dolgozók több, mint felét kell elbocsátani az uniós források elapadása miatt.  A Digitális Kormányzati Fejlesztés és Projektmenedzsment Kft.-nél (DKF)május végén értesítették a dolgozókat a leépítésről, az arról tartott tájékoztatón bár arról esett szó, hogy a DKF segíteni fog abban, hogy az elbocsátottak a cégcsoporton belül találjanak munkahelyet, „de konkrétumokról nem esett szó”.

Címlapkép: WikimediaCommons