„Azt mondod, ez itt nem műfaj” – az egyetemfoglalásról
Esetleg az is kiderül, a színházcsinálás nem elsősorban munka, megélhetés, hanem olyan közösségi alkotásra épülő művészeti program, ami a személyességet és a részvételiséget is megkívánja.
Esetleg az is kiderül, a színházcsinálás nem elsősorban munka, megélhetés, hanem olyan közösségi alkotásra épülő művészeti program, ami a személyességet és a részvételiséget is megkívánja.
A Hallgatói Önkormányzat Facebookján áll a bál.
A testület közleményben állt ki Karsai György mellett.
Több mint ezer ember hallgatta a írók és diákok szavalatait a Vas utcában.
Volt kaposvári színművész hallgatókat és tanárokat kérdezünk, hogyan emlékeznek vissza arra az időszakra.
Szeretnék megünnepelni az egyetem 155 éves múltját, ami szeptember 1-jétől nagy veszélybe kerülhet az egyetem modellváltása következtében.
Az utóbbi napokban, hetekben nem először kénytelen közleményben cáfolni az intézménnyel kapcsolatban megjelent állításokat az Színház- és Filmművészeti Egyetem.
Nemhogy javulnának, hanem várhatóan romlanak a jövőben az egyetemisták lakhatási lehetőségei, pedig biztonságos lakhatás nélkül a szegényebbek még inkább kiszorulnak a felsőoktatásból.
A nyugdíjba menő pedagógusok száma lassan meghaladja még azokét is, akik egyáltalán tanári képzésre jelentkeznek, és ez beláthatatlan következményekkel járhat a magyar oktatás helyzetére.
A magyar egyetemek és főiskolák súlyos helyzetbe kerülhetnek, ha a tendencia így folytatódik tovább.