Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

A Budapesti Gazdasági Egyetem elhalasztotta egy héttel a tanévkezdést szombaton, majd vasárnap este közölték, hogy mégis holnaptól lesz

Tájékoztatás jelent meg a Budapesti Gazdasági Egyetem Hallgatói Önkormányzatának honlapján szeptember 5-én, hogy a járványra való tekintettel a tervezetthez képest egy héttel később, szeptember 14-én kezdik a féléves oktatást.

„Döntésünk oka, hogy az elmúlt néhány nap fertőzöttségi adatainak alakulása és az előírások időközben történt szigorítása miatt át kell szerveznünk az oktatást, lehetővé téve az épületeinken belüli távolságtartás további növelését. A nagyobb létszámú előadások online megtartása, amiről augusztus közepén döntöttünk, sajnos már nem elegendő megoldás, a jelenlegi körülmények ugyanis nagymértékben különböznek az akkoriaktól.”

– írták a közleményben.

Csakhogy a HÖK facebookján vasárnap este 6 óra körül újabb közlemény jelent meg, ebben már azt írják, hogy a félévet mégis az eredetileg tervezett időpontban, azaz holnap kezdik meg:

Kedves Hallgatótársaink! 💙

A BGE Vezetősége az ágazati szabályozó dokumentum, valamint a vonatkozó járványügyi…

Posted by BGE KVIK HÖK on Sunday, 6 September 2020

„Kedves Hallgatótársaink!
A BGE Vezetősége az ágazati szabályozó dokumentum, valamint a vonatkozó járványügyi szabályok figyelembevételével az infrastrukturális és oktatásmódszertani racionalizálás után a mai napon arról döntött, hogy a félévet az eredetileg tervezett időpontban, tehát 2020. szeptember 7-én kezdi meg.”
– írják kb. 12 órával a tanév kezdete előtt, amit másfél nappal a tanév kezdete előtt eltoltak egy héttel.

A kommentszekcióban sokan felhívták a figyelmet rá, hogy esetleg ez így nincs rendjén, és ha belegondolunk valóban: aki esetleg már teljesen átírta a heti tervezését, vagy esetleg nem budapesti, annak most nem kevés dolga lesz újra alkalmazkodni a változáshoz.

A HÖK egy korábbi tájékoztatása alapján a honlapjukon megjelentek a mérvadók, és a legutóbbi variációt még nem közölték ott, csak a Facebookon, szóval még talán reménykedhetnek a hallgatók.
Próbáltuk elérni a Hallgatói Önkormányzatot, mihelyst válaszolnak, frissítjük cikkünket!