Hollandia után Írországban is elégtelennek ítélte a kormány klímavédelmi törekvéseit a legfelsőbb bíróság
Egyre több hasonló ítélet születik Európában, Magyarországon is van folyamatban ilyen ügy.
Egyre több hasonló ítélet születik Európában, Magyarországon is van folyamatban ilyen ügy.
A nők elleni erőszak továbbra is rendszerszintű probléma, amire a kormánynak sürgősen megoldást kell találnia.
Az eljárás kritikusai szerint a német bíróság a török kormány kottájából játszik.
Ügyében még mindig zajlik a nyomozás, a bántalmazó ellen súlyos testi sértés miatt indított büntetőeljárás bírósági szakasza 8 hónapja várat magára. A férfi által indított személyiségi jogi per viszont megkezdődik augusztusban.
A Dakota Access környezetvédelmi hatástanulmányával nincs minden rendben, le kell zárni és ki kell üríteni.
Kellett hozzá majdnem másfél év, de azért megérte!
A napokban két tragikus, nők elleni erőszakkal kapcsolatos ügyben is fejlemény született.
Bár csak az esetek 3-4 százalékában utasítja el az Oktatási Hivatal a szülők iskolaérettséggel kapcsolatos kérvényeit, még így is több száz gyerek kényszerül úgy iskolába menni, hogy még nem áll rá készen.
A bírósági gyakorlat súlyos hibájára világít rá a Pécsi Törvényszék közleménye.
Több brutális, nők elleni erőszakról szóló hír is megjelent ma a sajtóban.