A béke lehetetlensége
Csak akkor van lehetőség egy baloldali békepárti pozícióra, ha ki tudjuk fejteni, hogy akárcsak az Orbán-rendszer, a háború is a globális kapitalizmus terméke.
Csak akkor van lehetőség egy baloldali békepárti pozícióra, ha ki tudjuk fejteni, hogy akárcsak az Orbán-rendszer, a háború is a globális kapitalizmus terméke.
Akkor élhetünk békében és biztonságban egymás mellett, ha azokat, akik népek egymás elleni háborúján nyerészkednek, közös erővel fosztjuk meg hatalmuktól és befolyásuktól.
Egy olyan jövőért álltak most ki a tüntetők, ahol „nem kell az energiáért és az erőforrásokért háborúkat vívni, a nukleáris fegyverek árnyékában rettegni.
A Hősök terén lesz szerda este.
Több száz kutató, egyetemi tanár ellen folytat eljárást a török állam, mert 2016-ban aláírtak egy petíciót, amely a békét sürgette a dél-keleti, kurd többségű településeken. A 25 hónap letöltendő börtönre ítélt Ayse Gül Altinay vallomását közöljük.
A soviniszták őrjöngő hatalom- és megtorlásvágyának a levét az alávetett osztályok szokták meginni. A megtévesztett nemzedékek áldozatai ott nyugszanak – igen, éppen ott! – a katonatemetőkben.
A menekültekért is felszólaltak.
Nem szabad hagynunk, hogy a „tüntetők vs. kormány” szembenállás, ami a demonstrációk eredeti célja és üzenete volt, „tüntetők vs. rendőrök” szembenállássá változzon.