A Cofidis villámgyorsan hajtaná rabigába az embereket
Akkor már inkább az időkapu!
Akkor már inkább az időkapu!
Napestig lehet sorolni, miért nem.
Míg Szlovéniában, Romániában és Horvátországban is sikerült pozitív irányba előremozdítani a devizahitel-adósok ügyét, Magyarországon az MSZP rendkívüli parlamenti ülést kezdeményez.
A „devizahiteles korszak” végéről beszélni a kilakoltatások idejének kellős közepén ugyanolyan cinikus hozzáállásról tanúskodik, mint a szegény- és nőügyek vállvonogatós szőnyeg alá söprése.
A 24.hu készített riportot Magyari Beával. A tiszaújvárosi asszonynak a rosszul beállított munkagép letépte a fél kezét, tízezrekből nyomorog, miközben a bank elveszi a lakását, és senki sem segít rajta.
A német kancellár úgy véli azoknak a bankároknak is van szerepük a populizmus előretörésében, akik a gazdasági világválságból dollármilliókkal távoztak, miközben milliónyi munkahely megszűnéséért voltak felelősek.
Sokaknak még nyugdíjasként is törleszteniük kellene, de nem lesz miből.
A finanszírozás iránti igény abból fakad, hogy emberek összerakják az erőforrásaikat, hogy közösen olyasmit érhessenek el, amire egyénileg nem lennének képesek. Horvátországban létezik egy szövetkezeti bank, ami éppen ezt a célt szolgálja.