Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

A cég hibájából leszakította a kezét a munkagép, a bank kilakoltatja a tiszaújvárosi nőt

Ez a cikk több mint 5 éves.

A 24.hu készített riportot Magyari Beával. A tiszaújvárosi asszonynak a rosszul beállított munkagép letépte a fél kezét, tízezrekből nyomorog, miközben a bank elveszi a lakását, és senki sem segít rajta.

Bea egyedül nevelte gyermekét, férjét már korábban elvesztette. 2015 augusztusában a gyárban, ahol dolgozott, egy darab tésztát próbált leszedni a munkagépről.

A gép bekapta az ujjait, majd a karját, amit végül leszakított róla. A gépen nem volt normálisan beállítva a retesz (ezt az igazságügyi szakértők is megállapították), amit ő jelzett is korábban főnökeinek, ez tehetett a tragédiáról. 20 millióra perelte a céget, az 4 millió forintot ajánlott, miután Bea az ügyvédjével kérte a peren kívüli megegyezést. 4 milliót egy karért, egy elromlott életért cserébe. A cég nem segít semmit volt munkavállalóján.

Volt munkatársai nem tanúskodnak mellette, a szövegben nincs leírva, de pontosan érthetjük, miért.

Bea ezután 42 ezer forintból élt, ennyi a támogatás összege ilyen helyzetben, egy műkar megvásárlása, még a TB támogatással is 3-4 millió lenne. Nem segít neki a magyar állam sem túlélni és felépülni.

Egyedül egy barátnője segítségével tanulta újra az életet fél karral, nem a szociális munkások, nem a gyógypedagógusok segítettek ebben neki.

Korábban 4,2 millió forintnyi hitelt vett fel svájci frankban. Ameddig volt munkája, ezt törlesztette, a baleset után aközött kellett választani, hogy eszik, vagy fizeti a tartozását. Írt a banknak, hogy méltányosságot kér, választ se kapott. A tartozása átkerült a követeléskezelőkhöz, onnan se kapott választ, mára 8 millióra nőt az adóssága, és ki fogják lakoltatni 9. emeleti panellakásából. Nem kapott méltányosságot a banktól sem, a végrehajtótól sem.

Kért az önkormányzattól is segítséget, üres önkormányzati lakást, vagy legalább valami munkalehetőséget, de nem kapott semmit. Az önkormányzat se segített.

Beának nincs hova mennie, a szülei meghaltak, a fia Budapesten dolgozik, de ő küzd, ha segítséget nem is kap azoktól, akiknek az adóforintjait, tartozását fizette. Egy környékbeli faluban talált munkát, innen kb. 40 ezer forintot kap, amelynek egy részét rögtön le is vonják a tartozásai miatt.

Tehát itt van Bea, egy magyar állampolgár, akin nem segített a cége, amely hibás az életének tönkretételért, nem segített a magyar állam, sem annak bármilyen intézményrendszerre, nem segített a helyi önkormányzat, nem segített a bank, a végrehajtó. Senki.

Akkor ezen a ponton be is csukhatjuk Magyarországot. Mert abban az országban, amelyben egy ilyen eset is megtörténik, akár egyetlen élet is a tisztes megélhetésből, pillanatok alatt a hajléktalanságig tud csúszni mindenféle önhiba nélkül, az az ország nem létezik, az az állam nem létezik, az a közösség nem létezik.

Mert a magyar állam, a magyarok közössége, Magyarország nem azt jelenti, hogy melyik oligarcha hogyan zsírosodik, nem is azt jelenti, hogy melyik csoportnál összpontosul a hatalom, hanem csak és kizárólag azt jelenti, hogy akik hajlandóak ehhez a közösséghez tartozni, azok megkapják-e azt a védelmet, hogy ne kelljen éhezniük, fázniuk, szoronganiuk, amikor bajba kerülnek. Ameddig pedig ez nincsen meg, minden más bullshit.

Címlapkép: Wikimedia