Így húzták fel a postások, a végrehajtók és az adófizetők vagyonából a siófoki NER-hotelt
Mindenki hozzájárult kicsitt ehhez a magyar sikerhez.
Mindenki hozzájárult kicsitt ehhez a magyar sikerhez.
A helyiek azt szeretnék, hogy hétfőn őket is hallgassa meg a közgyűlés, ahogy a beruházó is elmondhatta az ötleteit.
Évi 1,3 millió forintért bérli a beruházó, miközben évi akár több tízmilliós bevétellel is számolhat.
Erről se kérdezték meg a helyieket.
A lejáró lezárásával csak 4-8 kilométer kerülővel tudnák megközelíteni a helyiek a partot.
Csak a helyi lakosokat érdekelhetik a Balaton-parti fejlesztés tervei.
A tiltakozó helyiek szerint azért építik rohamtempóban, hogy ha mást nem, fennmaradási engedélyt kaphasson.
Nem érzik azt, hogy őket képviselné a település vezetése.
A 8 millió éves löszfal megbontásával járó, látképtorzító lakópark a bíróság szerint sérti a közérdeket.
Az ügy minden valószínűség szerint folytatódni fog a bíróságon. A civilek az önkormányzat segítségét várnák, de a testület nem áll be az ügy mögé.