Mi, székely és szórvány szituacionisták kettős állampolgári felelősségünkből adódóan aggodalmunkat fejezzük ki a magyarországi lázadások forradalmi céljainak bulvárkapitalista eltérítései miatt.
Tévedés azonban a kapitalista rendszer és az ökológiai katasztrófák szoros összefüggéséből arra a következtetésre jutni, hogy egyéni erőfeszítéseket tenni ökológiai lábnyomunk csökkentésére értelmetlen.
A hatalom és a nép közti konfliktus végletes kiéleződését nem szabad akarnunk, bár ez – amennyiben a lázadók dühe kitart és szervezettsége, ellenállóképessége fokozódik – most már nem csak a nép, hanem a hatalom belátóképességén is múlik.
Amíg a magyar rendszerkritika csak a külföldi tőkére vonatkozik, soha nem lesz valódi lázadás a rendszer ellen.
Vajon mikor a rabszolgák fellázadtak, meg kellett-e volna fontolniuk, hogy a célok, amelyekért küzdenek, az intézmények, amelyeket létre kívánnak hozni, nagyobb szabadságot és jólétet hoznak-e majd nekik?
Akik szerint a globális pénzügyi elit túl hatalmas ahhoz, hogy kormányok megállítsák, az téved, legalábbis közgazdászok szerint. A baloldalnak vissza kell foglalnia és használnia is kell az államot ezen erők megfékezésére.
Nincs helyes és helytelen rendszerellenzékiség. Inkább a különféle részmegoldásokat kínáló ellenállási gyakorlatokat kell összekapcsoljuk.
A baloldalnak vissza kell térni ahhoz, hogy a rendszerekről beszélünk, és a rendszerelnyomás ellen lépünk fel. De mit jelent az, hogy a társadalmi rendszert kritizáljuk?