Állam és forradalom? – van teendő a baloldalon

Larry Elliott, a Guardian közgazdász-szerkesztője a munkaerőpiac állapotát egy biológiai hasonlaton keresztül érzékelteti. A Blue Planet 2 – ami egy BBC-n futó természetfilm-sorozat – bemutatta környezetünk beteges állapotát. Az óceánban egyensúly áll fenn a ragadozók és áldozataik közt. Ha túl sok a ragadozó, a zsákmány állománya csökken. Éhes lesz a nagyhal, fogyni kezd, visszatér az egyensúly.

Kép: Wikipédia

Ugyanez a ragadozó-zsákmányállat modell érvényes az emberekre is. Ez a munkaerőpiacra alkalmazható legjobban, ahol állandó küzdelem van az alkalmazottak és feletteseik (elnyomók-elnyomottak) közt a termelés folyamata során.

A tényeket megfigyelve kiderül, hogy az elmúlt évtized katasztrofálisan hatott az életkörülményekre. A munkanélküliség ugyan csökkent a válság után a fejlett világban, de a munkások megélhetése nem lett könnyebb.

1975 óta a munkanélküliek aránya most a legalacsonyabb az Egyesült Királyságban. Nem nehéz kitalálni, mi ennek az oka. A szakszervezetek sokkal erőtlenebbek, a részmunkaidő aránya nőtt, a nagy cégek alkalmazottai a gig economy (‘haknigazdaság’) olyan cégeinél dolgoznak,mint az Uber vagy az Airbnb.

Ezek a változások persze nem csupán az Egyesült Királyságra és az Egyesült Államokra korlátozódtak. A gazdasági válság gyújtópontjaiban – Görögország, Ciprus, Spanyolország, Portugália, Írország – a “segítség” a megszorító csomagok és privatizáció formájában érkezett.

Ugyan a gazdasági válság fontos pont volt, de hiba lenne a múlttal való szakításnak látni. Inkább egy, a hetvenes évek óta tartó folyamat növekedéséről van szó, ami csak az osztály fogalmán keresztül érthető meg.

A politikai gazdaság története az utóbbi négy évtizedben tulajdonképpen egy osztályharc tőke és munkaerő közt, amit nem kérdés, hogy a tőkés nyer meg. Ez jól látszik a jelentéktelen fizetéseken, a prekariátus állapotának terjedésében, a közkiadások csökkentésében.

A 19. század óta nem voltak ilyen alacsony bérek. Nem meglepő, hogy míg a munkásság életkörülményei csökkenőben vannak, a felső 1%-é hatalmasra növekszik.

Volt idő, amikor a balközép pártjai ezt élvezték volna. A német szociáldemokrata pártnak most lettek a legrosszabb eredményei a háború óta, a francia szocialista pártból alig maradt valami, a görög szocialista párt, a Paszok lényegében megszűnt, Clinton veszített Trumppal szemben. Ugyanez ment végbe Spanyolországban és Hollandiában. A magyar baloldal szenvedését évek óta kísérhetjük figyelemmel.

Ezt a jelenséget magyarázza Thomas Fazi politikafilozófus és William Mitchell közgazdász frissen megjelent könyve, a Reclaiming the state. A baloldal feladta az osztálypolitikát, hogy az identitáspolitikára koncentráljon. A kötetről itthon is volt novemberben egy beszélgetés az Új Egyenlőség és a Társadalomelméleti kollégium szervezésében.

Azért maradt még egy-két politikus, aki tud mit kezdeni az osztály fogalmával. Bernie Sanders az egyik, Jeremy Corbyn a másik. Mindketten azt állítják, hogy a baloldal is használhatná ugyanolyan agresszívan az államot, mint ahogy azt a jobboldal teszi. Ez ellene megy az egész harmadik utas megközelítésnek, amit az Egyesült Államokban Bill Clinton folytatott, Nagy Britanniában pedig Tony Blair.

A neoliberális elmélet a gyakorlatba ültetve azt eredményezte, hogy a francia és német bankok vakmerően kölcsönöztek Görögországnak, amivel a francia és német kötvénytulajdonosokat akarták védeni, nem a görög munkásokat.

Nagy modern mítosz, hogy a hetvenes-nyolcvanas évek neoliberális fordulata meggyengítette az állam hatalmát. Igazából az történt, hogy a jobboldal pártjai átalakították az államot, hogy aláássa a munkásság erejét és erősítse a tőkéét.

A baloldali pártok hihetik továbbra is, hogy a kapitalizmus megfékezhető egy transznacionális szinten, minden bizonyíték ellenére. E helyett kereshetnék a lehetőséget az állam hatalmának felhasználására. Vagy ülhetnek és végignézhetik, ahogy a ragadozók csámcsogva elrágják a prédát. Ez a ragadozó számára is végzetes következményekkel járna.

(Guardian)

Olvass tovább!