Szokás, tévesen, az erős államot szükségszerűen a szabadság ellenségének látni. Magyarország arra mutat példát, hogy hiába épült le az állam, ez nem tett senkit szabadabbá, sőt, jobban ki vagyunk téve a hatalmasok önkényeskedéseinek.
Még szerencse, hogy jövőre is be lehet váltani a 12 ezer forintos állami támogatást – persze addigra még drágább lesz a tüzelő.
Nem tudni, hová vezet az az út, amelyre a kormány a nemzetköziesedés zászlaja alatt tereli a Budapesti Corvinus Egyetemet, egyes hírek szerint pedig a komplett magyar felsőoktatást.
A rendszer elleni fellépés hiánya nem a „bátorság” meg nem létéből fakad, hanem a viszonylagos rendszerkonformitásból.
A neoliberális terror célja a társadalom fragmentálása, széttöredezése. Annak elérése, hogy a társadalmat alkotó egyének erőforrásaikat kizárólag saját egyéni érvényesülésük, osztálypozícióik bebiztosítása érdekében használják fel.
Miután alig 24 óra leforgása alatt a kormány lényegében megszüntette az egyik legjobban működő hazai pénzügyi konstrukciót, a lakástakarékot, újabb olyan intézkedést helyezett kilátásba, amely várhatóan százezreket érint majd hátrányosan.
A rászoruló időskorúakról való gondoskodásra a magyar állam a szükségesnél kevesebbet költ, ami azért lehetséges, mert a magyar társadalom az idősekről való gondoskodást jellemzően a családon belül kezelendőnek tekinti.
Hogy lehetséges, hogy míg például Sepp Blatternek egy tízmillió dolláros korrupciós ügy miatt kellett lemondania, Magyarországon sokkal nagyobb ügyeknek sincs következménye?
A magyar állam hozzájárul az egyenlőtlenségek növekedéséhez. Ez azonban nem szükségszerű, vagy megváltoztathatatlan.
Az ellenőrző szervezeteket megszállta a politikai hatalom, vagy törvényileg kiüresítette, így sokszor meg se tudjuk azt, hogy probléma van, vagy ha megtudjuk, nem tudunk mit tenni, ha az állampárti hatalomnak ez éppen nem érdeke.