Jávor Benedek: Szennybenhagyásos gázolás. A kormány akkumulátorálmainak sötét oldaláról
A magyar kormány állításai, melyek szerint a magyar szabályozás „szigorúbb mint az európai”, és ezt „szigorúan be fogják tartatni”, viccnek is gyengék.
A magyar kormány állításai, melyek szerint a magyar szabályozás „szigorúbb mint az európai”, és ezt „szigorúan be fogják tartatni”, viccnek is gyengék.
A Greenpeace véleményének megjelenésével egyidőben jelentette be a Párbeszéd, hogy feljelentést tett egy illegális ikladi akkuhulladék-lerakat ügyében.
Ki szeretnék deríteni például, hogy miért „köhögnek folyamatosan” a gyerekek Bátonyterenye térségében.
Bese Ferenc kétli, hogy újságcikkekre alapozva kéne módosítani a kerület településrendezési szabályait, de azért aláírásgyűjtést indít az esetleges beruházás ellen.
Rosszul öregedett a polgármester egy hetes posztja.
„Kérjük, hogy véleményét maximum 3 percben foglalja össze, ezt követően a hangposta automatikusan megszakítja a hívást.”
A Szívügyünk Szentiván helyi civil szerveződés, és az Egységes Diákfront közös demonstrációt hirdettek.
A telephelyen azt sem tudták megmondani, honnan származik az ad hoc tárolt veszélyes hulladék, aminek ott sem kellene lennie.
Ezek szerint nem érintette meg sem a munkások elmaradt bére, sem a munkahelyi balesetek.
Az üzemben hétfőn többen rosszul lettek, miután mérgező anyagok kerülhettek a levegőbe.