A mese vége
Hiába van elvileg kicsit nagyobb bajban most Orbán Viktor, ha a mese ereje őt segíti. Az ellenzéknek pedig még története sincsen. De mit lehetne tenni?

Üdvözlünk a Mérce napi véleményrovatának, az AMércének az oldalán. A rovat célja, hogy naponta tudjunk nektek adni egy olyan véleménycikket, ami kitekint a mindennapi megszokott nézőpontokból, új dinamikákat ad a gondolkodásunknak, leveri azokat a falakat, amiket a politika körénk épít.
Hiába van elvileg kicsit nagyobb bajban most Orbán Viktor, ha a mese ereje őt segíti. Az ellenzéknek pedig még története sincsen. De mit lehetne tenni?
Vajon tudunk valamit mondani a tudásról, a tanulásról a munkaerőpiac logikáján túl is? Van bármi jó a tanulásban azon túl, hogy pénzre és megélhetésre váltható képességekre teszünk szert általa?
A nőnap kapcsán rendszeresen felmerül olyan követelések, mint az Isztambuli Egyezmény ratifikációja, a nők elleni diszkrimináció megszüntetése, stb. Ezek viszont nem olyasmik, amiket egy átlagember egyedül el tudna érni. Van viszont olyan dolog, amit egyéni szinten is teljesíthetünk: a nőket bántalmazó emberek felismerését és a bántalmazás elismerését.
Március 15-én mindannyiunk felelőssége, hogy hitet adjunk.
Olyan embereket lehet csak eszközként használni, akik sokat (vagy akár mindent) veszíthetnek, ha felemelik a szavukat a kormány ellen.
Orbitális nagy hazugság az, hogy az ENSZ bármit is ránk akarna kényszeríteni. Abból az egyetlen okból kifolyólag, hogy az ENSZ nem képes rákényszeríteni bárkire bármit.
A menekültválság nyilvánvalóvá tette, hogy nem a nemzetek, nemzetállamok közötti küzdelem a fő veszély, mint volt az imperialista korszakban, a XIX-XX. században, hanem az összes államok, az összes polgári társadalmak közös, együttes küzdelme a színes etnikumok, szubkultúrák, menekültek-bevándorlók ellen.
Úgy tűnik, március elején nemcsak a nőnapot ünnepelhetjük, hanem annak mintegy előszezonjaként a szexuális zaklatók felmentésének emléknapját is.
Lejárt a viták kora, mi?
2018 Magyarországán nincsen fontosabb harc, mint az, amit a dolgozók folytatnak. Nem olyan látványos, mint az ellenzéki összefogás, nem vonz annyi figyelmet, mint egy lex CEU elleni tüntetés, mégis a legfontosabb.