Üdvözlünk a Mérce napi véleményrovatának, az AMércének az oldalán. A rovat célja, hogy naponta tudjunk nektek adni egy olyan véleménycikket, ami kitekint a mindennapi megszokott nézőpontokból, új dinamikákat ad a gondolkodásunknak, leveri azokat a falakat, amiket a politika körénk épít.
Nem csupán az afrikai államokkal kötendő egyezményt gáncsolta el Magyarország az utóbbi időben, de több más fontos kérdésben is egyedüliként tett keresztbe a másik 27 tagállam közös álláspontjának. A nagy kérdés az: miért?
A 2011-ben kialakított választási rendszer nem hagy más kiutat, mint az ellenzéki pártok együttműködését az Orbán-rendszer ellen. De az azóta töretlenül sikeres összefogás-diskurzus megakadályoz bármilyen értelmes gondolkozást és cselekvést a magyar politikában.
Aláírtad a petíciót? Feliratkoztál a Soros-listára? Csatlakoztál Márki-Zay Péter akármijéhez? Nagyszerű, szuper! És akkor most mi van?
Ellenzéki oldalon is fel kell ismernünk a politika alapvetően konfliktusos természetét, és ahelyett, hogy saját szegregátumunkon belül kiüresített szimbólumokkal demonstrálnánk, hogy „mi” nem „ők” vagyunk, törésvonalakat kell politikaivá tenni.
Az MSZP már távolról sem a legerősebb ellenzéki párt. És ha nem néznek szembe a párt belső problémáival, addig nem is fognak tudni valóban megújulni.
„Ennek a hazának a sorsa nemcsak a mi sorsunk. Ennek a hazának a sorsa azoké is, és elsősorban, és főleg azoké, akik utánunk következnek.” (Kéthly Anna)
Tanítómese Székelyudvarhelyről.
A kérdés az, mennyire áldozható fel a saját igazságunk, mennyit kell feladni belőle azért, hogy létrehozzuk a közös igazságot?
Egy darabig feledkezzünk el az országos politikáról, és helyette a falvakban és a városokban, vidéken és a fővárosban is a helyi politikára összpontosítsunk. Ott kell most kiállni az emberek mellett, ott van most szükség ellenzékre.
