Üdvözlünk a Mérce napi véleményrovatának, az AMércének az oldalán. A rovat célja, hogy naponta tudjunk nektek adni egy olyan véleménycikket, ami kitekint a mindennapi megszokott nézőpontokból, új dinamikákat ad a gondolkodásunknak, leveri azokat a falakat, amiket a politika körénk épít.
A szenvedélyes előadásmód mögött nagyon komoly, tudományos alapokon nyugvó gondolatok bújnak meg, sokkal inkább, mint az ENSZ vezetők szavai mögött.
A Kövesi-sikerrecept nem lesz olyan egyszerűen exportálható a teljes EU szintjére, mint azt a 21. századi Jeanne d’Arc-hoz intézett himnuszok sugallják.
Budapestet nagyrészt olyan politikai döntések formálták, amelyeknek több köze volt az önkormányzatok korlátozott anyagi lehetőségeihez, valamint a helyi gazdasági szereplők és az önkormányzati politikusok rövidtávú érdekeihez és a képzelőerő hiányához, mint egy 21. századi metropolisz lakóinak tényleges igényeihez.
Mihez is kezdhetünk ezzel a hagyománnyal? Mit sajátítunk el belőle, és mi az, amivel vitába szállunk? Mert a konszenzusaink legvégül mégiscsak csendbe fordulnak, a disszenzus viszont maga az alakuló élet. Érvek és zsizsegés.
A lélektani jelentőségen túl erőforrásokat nyerhet az ellenzék, és a pártokon belüli erőviszonyok is átrajzolódhatnak.
Az úgynevezett shared service centerekben sokezer magyar végez látszólag fölösleges munkákat: az egységek legfőbb célja a munkafolyamatok végletekig való lebutítása, hogy a dolgozókra többé ne legyen szükség.
A zöld politika alapvetései iránti nyitottság megvan a félperiféria társadalmaiban is, de ez egyelőre nem tud tényleges zöld politikai jelenlétté formálódni.
A Sorsok Háza olyan „kiszervezett” nemzeti múzeumnak ígérkezik, mely reflektálatlanul használ majd kortárs technológiákat konzervatív-vallásos céljai megtámogatására.
Az államnak még a kapitalista rendszerben is az lenne a feladata, hogy társadalmi osztálytól függetlenül minőségi közoktatást biztosítson mindenkinek, nem pedig az, hogy magániskolákat támogasson a gazdagok érdekében, és az egyházra bízza egyre több és több gyerek nevelését.
Belefásult-e már az izraeliek többsége Netanjahu miniszterelnökösködésébe, amely a banánköztársaságok bohózat jellegű botrányait vegyíti véresen komoly autoriter és egyre nyilvánvalóbban rasszista elemekkel?
