Egyetlen felelős döntés maradt: a tokiói olimpiai játékok eltörlése
Mit veszítenénk? És mit veszítettünk volna bármikor is?

Üdvözlünk a Mérce napi véleményrovatának, az AMércének az oldalán. A rovat célja, hogy naponta tudjunk nektek adni egy olyan véleménycikket, ami kitekint a mindennapi megszokott nézőpontokból, új dinamikákat ad a gondolkodásunknak, leveri azokat a falakat, amiket a politika körénk épít.
Mit veszítenénk? És mit veszítettünk volna bármikor is?
Alapvető kulturális értékről van szó Lukács személyében és örökségében – tetszik vagy sem, a magyar kulturális identitás egy meghatározó eleméről.
A Fidesz csak olyankor bízik a választók önállóságában, amikor abban keres legitimációt, de amint erre nincs szüksége, nem is feltételezi tovább róluk az autonóm döntés képességét.
Nem érti és nem is akarja érteni a kormánypárt a méhlegelőket. Csak az a fontos, hogy támadni tudjon rajtuk.
A hatalom számon tartja a tetteinket, és láthatóan ellenséges aktivitásként értékeli.
Lukács elmulasztott reflektálni arra, hogy mennyiben tartozik hozzá ahhoz a kultúrához, amelyet oly radikálisan elutasít.
A hatalom erőt lát az önszerveződésben és a magánadományozásban. Honnan tudom? Egyre világosabb, hogy félnek tőlünk.
Magyarországon filozófussá válni annyit jelent, mint valamiféle eleven viszonyt kialakítani a lukácsi tradícióval.
Valószínűleg igazi kuriózum a vállaltan kormányzati földalatti lapkiadás.
Lukács még életében döntő hatással volt egy általa sosem látott filozófiai kultúra kialakulására úgy, hogy ez a kultúra az ő ekkori életéről és haláláról tulajdonképpen alig-alig vett tudomást.