Mi a teendő? /Képzeletbeli olvasókör/
Három elméleti alapszöveget ajánlok a formálódó magyar újbaloldal figyelmébe.
Három elméleti alapszöveget ajánlok a formálódó magyar újbaloldal figyelmébe.
Szinte már itt az az idő, amikor az egyéni szintű kizsákmányolások kollektíve felismerhetővé összegződhetnek, az ellenük való harc pedig így társadalmi hatóerővé válhat.
A rabszolgatörvény elfogadása utáni tiltakozások és a parlamenti visszatérés mikéntje utáni mérések fontos üzenete, hogy a 2010 utáni formációk felett van vagy nincs üvegplafon.
Amint az elnyomás láncai egyre súlyosabbá válnak, amint az erőszak globális rezsimje uralomra tör, ki merészel még hinni abban, hogy a kiegyezés, a megalkuvás nem járható út? Hogy a célunk csakis az egyetemes emancipáció lehet és semmi egyéb? Ki őrzi még a reményt úgy, ahogy azt Rosa Luxemburg tette?
Akármi lesz is, mozgalmas, küzdelmes idők előtt állunk, melyben a baloldaliak végre kiléphetnek a hosszan tartó depresszió állapotából…
A valódi magyar baloldalnak ki kell találnia, hogy miként lehet horizontális szerkezetű, uralom nélküli, a végsőkig toleráns intézményeket a világra hozni, amelyeknek ugyanakkor van intézményi memóriájuk, képesek hagyományt és történetet költeni és rögzíteni, amelyben a barátság egyenlősége uralkodik.
A legfőbb probléma a rabszolgatörvénnyel az, hogy kizsákmányoló. De mit jelent pontosan a kizsákmányolás, miért kellene azt problémának tartanunk?
Egyesek azt állítják, ha önreflektívek vagyunk, az egyenlő az önfeladással, de én úgy hiszem, ennek épp az ellenkezője igaz. Ha aggaszt minket a jobboldal erősödése, akkor legfőbb érdekünk, hogy megnevezzük az ideológiai konfliktusainkat.
Mit olvastak a Mérce szerzői idén?
Maga a tény, hogy az események az egyetemeken törtek ki, végeredményében majdhogynem a véletlen műve. Senki nem akart itt már az egyetemektől semmit – hacsak nem lerombolni azokat.