A sokjelentésű gender és elhallgatott ideológiai különbségeink politikai ára

Ha a nemi kvóta érvényesítése szükséges a pártlistákon, akkor, ha én nőként azonosítom magam, elindulhatok egy női helyért?” – kérdezte tőlem nemrég egy informális eseményen egy Jobbikhoz tartozó férfi politikus. „És ha valamilyen másik neműnek érzem magam, egyiknek a sokból, akkor mi van?” Az ellentmondás, amelyre a politikus provokatívan rámutatott, abban rejlik, hogy a közpolitikák (pl. a nemi kvóta) genderdefiníciója eltér a transz aktivisták politikai követeléseinek megfogalmazásához szükséges definíciótól.

Ez a látszólag ártatlan eszmecsere egy szélesebb kontextusba ágyazódik, elég csak arra gondolnunk, hogy a gender (társadalmi nem) fogalmára hivatkozva utasítja el a magyar kormány, hogy ratifikálja az Európa Tanácsnak a nők elleni erőszak megelőzését és felszámolását célzó Isztambuli Egyezményét. Vagy arra, hogy kormányrendeletben szüntette meg a két évvel ezelőtt akkreditált társadalmi nemek tanulmányának (gender studies) mesterképzését a magyarországi egyetemeken. Mindez azonban hazánkon is túlmutató jelenség.

2012 óta számos európai országban és az Egyesült Államokban is konzervatív, részben fundamentalista mozgalmak megjelenését figyelhettük meg, amelyek a „genderideológia”, a politikai korrektség vagy „az emberi jogi fundamentalizmus” feltételezett fenyegetései ellen szerveződnek.

Kontextustól függően különböző ügyek kerültek célkeresztjükbe: a nők reprodukciós jogai, LMBT-ügyek, adminisztratív szakpolitikai eszközök (mint a gender mainstreaming), szexuális nevelési tananyagok, új reprodukciós technikák, a nemi alapú erőszak megelőzése és felszámolása, a társadalmi nemek tanulmánya közfinanszírozása.

A mozgósítást részben alulról jövő mozgalmak szervezik, részben egyházakhoz kötődő szervezetek, máshol jobboldali populista pártok állnak az ügy élére, ellenzékben vagy kormányon, és az összes genderrel foglalkozó politikai és civil szereplőt, szakpolitikai ügyintézőt és kutatót közös homogén csoportnak és szervezett lobbinak tekintik.

A konkrét kiváltó okok és a mozgalmak fő ügyei országonként eltérőek, mégis, egyidejűségük és a használt érvek hasonlósága („genderideológia”, politikai korrektség, „emberi jogi fundamentalizmus”) arra enged következtetni, hogy nem elkülönült esetekről beszélhetünk, hanem egy transznacionális és összefüggő jelenséggel állunk szemben.

Ahogy a bevezetésben szereplő rövid történet is mutatja, a genderkérdés körül forrongó politikai vita azért is bonyolult, mert eltérő genderdefiníciókat használ a közpolitika és a társadalmi igazságosságért folytatott aktivizmus. Más korban alakultak ki a különböző értelmezések, és más eszmei hátterük is van. Egy részük független a társadalmi nemek tanulmányain belüli vitáktól, és részben egymásnak is ellentmondanak.

„Csak én ismerem a társadalmi nememet”; falfelirat a Hamburgi Egyetemen; fotó: Kováts Eszter.

Az angol nyelvű kontextusban nagyon elterjedt a társadalmi nem (gender) fogalmának a biológiai nem (sex) helyetti használata, a szexuális aktusra való asszociációkat elkerülendő. Ez először egy diszkriminációellenes törvényben jelent meg, mára pedig széles körben használják. Tehát például, ha a nemi alapú fizetéskülönbségekről (gender pay gap) beszélünk, a férfiak és nők bére közötti különbségekre gondolunk. Ez a felcserélés jól látszik például a Trump-adminisztráció azon kezdeményezésében, hogy a gendert „biológiai, megváltoztathatatlan állapotként„ határozzák meg. Mások úgy érvelnek, hogy a két fogalom felcserélése ideológiai alapú és szándékos.

Másodszor, gyakran pusztán a nő szó szinonimája a gender, például szakpolitikák előkészítésében a gender elemzés gyakran arra szolgál, hogy leírják, ez vagy az az intézkedés hogyan érintené a nőket (nem pedig a nemek közti viszonyokat).

Harmadszor, a kifejezés elemzési kategória is lehet, a nemek szerinti megkülönböztetés alapvetően társadalmi jellegének leírására; azoknak a hatalmi viszonyoknak, szerepeknek, lehetőségeknek, korlátoknak a megragadására, amelyeket nőkhöz és férfiakhoz rendel az adott társadalom (például ha nemi alapú erőszakról beszélünk, akkor arra utalunk, hogy az erőszaknak bizonyos formái a társadalom patriarchális rendjében gyökereznek).

Ilyen az Isztambuli Egyezmény definíciója is: „3. c. azok a társadalmilag kialakult szerepek, viselkedési formák, tevékenységek és jellegzetes tulajdonságok, amelyeket egy adott társadalom a nőkre és a férfiakra nézve megfelelőnek tekint; 3.d. „nők elleni nemi alapú erőszak”: olyan erőszak, amely egy nő ellen irányul azért, mert nő, vagy amely aránytalanul érinti a nőket.”

Negyedszer, a transz- és queer-aktivizmusban sokan a nemi identitás (gender identity) szinonimájaként használják, vagyis hogy valaki azonosul-e születéskori, biológiai nemével. Ezt példázza a „születéskor kijelölt nem„ fogalma, amely arra utal, hogy az akkor meghatározott nem később lehet, hogy nem egyezik majd a nemi identitással.

Vagy az, hogy azokban a centrum-országokban, amelyekben nemet is kifejeznek a személyes névmások (ő = he vagy she), bevett gyakorlat lett, hogy bemutatkozáskor ki-ki elmondja a maga által preferált személyes névmását is, hogy azzal utaljanak rá, hiszen nem tudjuk megállapítani valaki nemét csak arra alapozva, hogy milyen neműnek néz ki az illető. Ebben a negyedik esetben tehát a gender nem egy analitikus, a női és férfi mivoltunk társadalmi összetevőit leíró kategória (a lányoknak ezt kell csinálni, a fiúknak meg azt), hanem az, aminek az ember meghatározza magát.

Nem csoda hát, ha azok az emberek, akik nem ismerik ki magukat a társadalmi igazságosságért folytatott aktivizmusban vagy a gender szakpolitikákban, nem is beszélve a gender studies-on belüli elméleti vitákról, nem tudják, hogy „mit jelent valójában a gender”. Az, hogy a gendernek ennyiféle jelentése van az aktivizmusban, a közpolitikában és a tudományban, hozzájárul a fogalom körüli zavarhoz – amelyet azután ki is aknáznak azok a politikai szereplők, amelyek nem a fogalmi viták tisztázásában érdekeltek, helyette megalkotják a „genderideológusok” homogén ellenségképét a feministákból, LMBT-aktivistákból, társadalmi nemek tudományának kutatóiból, illetve liberális, zöld és baloldali politikusokból.

A magyar kormánynak az Isztambuli Egyezményt és a társadalmi nemek tanulmányát érintő támadásaiban nem arra a (fentiekben: hármas) genderdefinícióra történik utalás, amely a biológiai nemet adottságnak tekinti, és a gender az arra épülő nemi szerepelvárások halmazát jelentené. Hanem arra a (négyes számmal jelzett) létező aktivizmusra történnek a hivatkozások, amely elválasztja a biológiai és a társadalmi nem fogalmát egymástól, de nem analitikus, hanem gyakorlati értelemben, azt sugallva, hogy a nemünk független a testi valóságtól, így tehát: a társadalmi nem az volna, amivel az ember azonosítja magát.

A kormányzat és a kormányzathoz köthető szereplők erre hivatkozva bélyegeznek károsnak minden feminista törekvést: például, ha nemi sztereotípiákról lenne szó az óvodákban, akkor az a következő lépésben ahhoz vezetne, hogy a gyerekek megkérdőjelezzék, hogy fiúk-e vagy lányok.

A magyar kormány, bár 2014-ben maga írta alá, mára nyíltan elutasítja az Isztambuli Egyezmény ratifikációját. A kormányközeli Alapjogokért Központ 2017 márciusi állásfoglalásában azt írja: „bár a józan ész alapján nyilvánvaló, hogy mindössze két teremtett nem létezik, a szóban forgó egyezmény a teremtés tényét semmibe véve elvetné a biológiai nemek fogalmát és helyettük a társadalmi nemeket vezetné be a jogba: többé senki sem lehetne egyszerűen férfi vagy nő, hanem a végtelen számú, mesterségesen kreált gender-kategóriák egyikébe tartozna.„

Az egyezmény genderdefiníciójának ilyetén újrafogalmazása egyértelműen torzítás, hiszen az Isztambuli Egyezmény meghatározása, ahogyan fentebb idéztem, nem kérdőjelezi meg a szexuális dimorfizmust, vagyis azt, hogy az emberek – a nagyon kevés interszexuális embert kivéve – nőnek vagy férfinak születnek. És az analitikus értelmezést használja: a gendert társadalmi szerepeknek fogja fel, nem pedig testtől független identitásnak. Vagyis a ratifikációja nem vezetne a transzneműség terjedéséhez.

A magyar kormány, annak médiája és saját „civil„ szervezetei ezt az itthon alig létező definíciót és aktivizmust használják fel arra, hogy ideológiailag alá tudják támasztani, miért is van szükség a tudományos szabadságba való beavatkozásra, miért kell kihúzni a képzések sorából egy már akkreditált, engedélyezett mesterprogramot, a társadalmi nemek tanulmányát, és miért is kellene ünnepelni, méghozzá a normalitás és a józan ész nevében ezt a lépést.

A társadalmi nemek tanulmányában (mint minden tudományban) a tudományos megközelítések sokfélesége uralkodik, mégis azzal vádolják érvelésükben, hogy ezt a genderdefiníciót (és csak ezt) terjesztik, és hogy a gender studies megegyezne a transz és queer aktivizmussal.

Nem állítom, hogy az a tény, hogy a gender mára ennyire többjelentésű lett, mindent megmagyarázna a jobboldali szereplők genderrel kapcsolatos mozgósításával kapcsolatban. Úgy látom én is, hogy egy tágabb politikai napirendbe illeszkedik ez a támadás.

Azonban fontos látnunk: nem lehet egyszerűen és magunkat megnyugtatva kijelenteni, hogy a jobboldal félreérti a gendert, vagy szándékosan eltorzítja a jelentését a politikai instrumentalizáció, haszonszerzés kedvéért. Vagy hogy egy valóságos, a mindennapi életben megfigyelhető referencia nélküli szalmabábot épített volna fel; vagy hogy ez egy régi lemez volna: nőgyűlölet és homofóbia új köntösben, új nyelvezetben.

Szembe kell néznünk az ellentmondásainkkal az ún. progresszív politikában. Egyesek azt állítják, ha önreflektívek vagyunk, az egyenlő az önfeladással, de én úgy hiszem, ennek épp az ellenkezője igaz. Ha aggaszt minket a jobboldal erősödése, akkor legfőbb érdekünk, hogy megnevezzük az ideológiai konfliktusainkat, különben a jobboldalnak adjuk át a terepet. Ennek a szembenézésnek pedig egyik előfeltétele, hogy tisztán lássuk, különböző dolgokra gondolunk mi is, amikor genderről beszélünk.

A szöveg első verziója a London School of Economics Engenderings című blogján jelent meg angolul.

Olvass tovább!