Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

„Csak úgy tudunk előrehaladni, ha egymást segítjük” – a pedagógusokért dudáló buszos szakszervezet vezetőjével beszélgettünk

Ez a cikk több mint 1 éves.

Október 5-én számos szakszervezet mellett a BKV-s dolgozókat tömörítő Egységes Közlekedési Szakszervezet (EKSZ) is kiállt a pedagógusok mellett, aminek keretében délben dudálásra szólították fel valamennyi járművezetőt – a buszsofőrökön kívül a magánautósokat, és általában bárkit, aki épp az utakon volt.

Kiss Lászlóval, az EKSZ Autóbusz Ágazati Alapszervezet elnökével a Dél-Pesti Autóbuszgarázs mellett beszélgettünk.

Noha a közelmúltból nem emlékszik ilyenre, Kiss hangsúlyozta, hogy a szakszervezetek, ágazatok közötti szolidaritás alapvetően fontos, hisz közösen, egységben erősebbek a dolgozói érdekképviseletek – ezért is döntöttek úgy, hogy délben dudaszóval fejezik ki támogatásukat a pedagógusok felé. Ami igaz, hogy szimbolikus gesztus, véleménye szerint azonban példamutatás lehet, hogy a közeljövőben kiálljanak a különböző ágazatokban dolgozók egymás mellett.

Kiss szerint

„csak úgy tudunk előrehaladni, főleg a mostani helyzetben, ha egymást segítjük.”

Kiemelte, hogy a közszféra dolgozói legyenek akár önkormányzati, akár állami fenntartású intézménynél, nagyon nehéz helyzetben vannak, és nemcsak a sztrájktörvény, de az anyagi problémák miatt is, hisz nem tudják még a rezsiköltségeket sem. És nemhogy normálisan, de talán sehogy sem tudnak megélni a jelenlegi béreikből.

Ennek kompenzálása mindenhol az állam feladata.

A hozzájuk hasonlóan önkormányzati fenntartású cégeknél éppúgy, mint az állami szférában, ahová jelenleg a közoktatás is tartozik. A szakszervezeti vezető ezzel kapcsolatban kifejtette, hogy noha nekik idén év elejére 15 százalékkal megemelték a bérüket, ezt szinte azon nyomban el is vitte az infláció, az önkormányzat pedig nincs abban a helyzetben, hogy további kompenzációt tudjon nyújtani.

Megjegyezte, hogy nekik sikerült partneri jellegű bértárgyalásokat folytatniuk a fenntartóval, aminek jegyében többéves bérmegállapodást tudtak kötni. Ez viszont a pedagógusokról nem mondható el. Hisz

„amit a kormány jelen pillanatban művel a tanárokkal, az teljesen felháborító, hogy még szóba sem akar velük állni.”

Címlapkép: Mérce