Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Kukába a tanárok lenézésével! – pesti iskolák tiltakoztak a Madách téren

Ez a cikk több mint 1 éves.

Madách tér A Madách térre kilenc belső pesti iskola szervezett flashmobot, pedagógusaik a sztrájkjog elvétele és a Kölcsey Ferenc Gimnáziumból elbocsátott tanárok iránti szolidaritás miatt nem veszik fel ma a munkát.

Takács Gergely, a Vörösmarty Mihály Gimnázium történelem és magyar szakos tanára szerint mindenkiben van egy kis félsz, aki részt vesz a tiltakozásban:

„Fenyegetést én is kaptam, ahogy sokan mások is, de ezért nagy dolog, hogy most ennyien eljöttek.”

Takács a Mérce élő közvetítésében azt is elmondta, a Kölcseyben történtek határozottan felgyorsították az eseményeket, pedig már korábban is folyt egy közös akció szervezése.

„Nem csak a sztrájkjogról meg a bérekről van szó, rengeteg problémát jeleztek a kollégák, aminek ez csak a csúcsa”

– mondja Takács, és erről szólt a ma reggeli demonstráció is. Ennek látványos része volt, hogy a részt vevő pedagógusok, diákok és szülők egy kukába „dobták ki” az oktatásügy legsúlyosabb gondjait. Olyan papírokat téptek szét és gyűrtek szemétté, mint a „tanárok és diákok agyonterhelése”, a „természettudományos oktatás elsorvasztása”, a „tanárok lenézése” vagy a „központosított oktatás”.

A szervezők „egy korszerűbb, szabadabb oktatásért küzdenek”, mert – ahogy Takács is elmondta kérdésünkre –, „a jövő Magyarországa azon múlik, hogy milyen az oktatás”. Azt is remélik, hogy később is együtt tudnak működni ezek az iskolák, és habár nem szeretnének újabb megmozdulást szervezni, ha nem történik változás, biztosan fognak.

A Madách téri flashmobban részt vevő iskolák:

  •       Madách Imre Gimnázium
  •       Jelky András Iparművészeti Szakgimnázium
  •       Vörösmarty Mihály Gimnázium
  •       Szinyei Merse Pál Gimnázium
  •       Apáczai Csere János Gimnázium
  •       Eötvös József Gimnázium
  •       Kölcsey Ferenc Gimnázium
  •       ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium
  •       Bakáts Téri Ének-Zenei Általános Iskola

A Madách téri tiltakozást élő adásban közvetítettük.

Címlapkép: Takács Gergely (J(, magyar-történelem szakos tanár a Madách téri tüntetésen október 5-én. Fotó: Mérce