A Harmadik Köztársaság 1989 október 23-i kikiáltása óta ez a kilencedik alkalom, hogy a magyarországi választópolgárok az Országgyűlés összetételéről, és így közvetetten a választás után felálló kormány összetételéről szavazhatnak. Ezzel kapcsolatban apró, demokráciánk állapotáról önmagában keveset eláruló érdekesség, hogy a Visegrádi országok közül Magyarország az egyetlen, ahol az összes törvényhozás kitöltötte mandátumát és nem volt szükség előrehozott választások kihozására – erre a mutatványra egyébként a tágabban értelmezett keleti blokk országai közül is csak néhányan voltak képesek.

A mai voksolásra való tekintettel úgy gondoltuk, hasznos lehet egy rövid áttekintést adni a korábbi választások eredményeiről és a kampányok legfontosabb mozzanatairól.

2010: Narancseső a szép hazánkra

Volt már több olyan választás Magyarországon, ahol az egyik vagy a másik politikai erő jelentősen jobb eséllyel indult riválisainál, na de olyan, amikor mindenki – beleértve a voksoláson induló pártokat – előre evidenciaként kezelte a győztes kilétét, még nem.

2010-ben ez is megváltozott, hiszen látván az őszödi beszédet, az utcai zavargásokra adott erőszakos rendőri reakciót, a 2008-ban kezdődő gazdasági válságot,a 2008-as „vizitdíjas” népszavazást, és a korrupciós botrányokat – egyértelműnek tűnt, hogy a szocialisták ellenzékbe, a fideszesek pedig a kormányba vonulnak a választás után.

A nagyobb kérdés ezért inkább az volt, hogy a 2009-es EP-választásokon 14,77 százalékos eredményével zajos eredményt elérő Jobbik (amely 7 megyében a szocialisták listáját is megelőzve, a második helyen végzett az azt a választást is megnyerő Fidesz mögött) vajon átveszi-e a második helyet a 8 év kormányzás után magát teljesen leamortizáló MSZP-től. Ez végül nem történt meg, de szó mi szó, nem sokon múlott. Az MSZP –akinek miniszterelnök-jelöltje, Mesterházy Attila a szocialisták parlamenti frakcióját 2009-ben vette át az akkor pártelnökké választott Lendvai Ildikótól – 19,3 százalékot szerzett, míg a Vona Gábor vezette, akkoriban még erősen rasszista, antiszemita, homofób és néha tulajdonképpen neonáci nézeteket hirdető Jobbikra a területi listán leadott szavazatok 16,67 százalékát szerezte meg.

A Fidesz és a KDNP közös listái 52,73 százalékot értek el, amihez fogható támogatottságot a Harmadik Köztársaság történetében sem előtte, sem pedig azóta nem tudott felmutatni egyetlen formáció sem.

Azonban történelmi támogatottság ide, összeomló kormánypártok oda, akárhogy is nézzük, ez az eredmény azt jelenti, hogy a választópolgárok közel a Fidesz ellen szavazott. A kétharmados parlamenti mandátum megszerzéséhez így elsősorban az egyéni választókerületek letarolására volt szükség. A 176 körzetből a Fidesz-KDNP pártszövetsége kapásból elvitt 119-et az április 11-i első fordulóban, és mivel a köztük feszülő, akkor még körülbelül Csendes-óceánnyi ideológiai távolság miatt kizárt volt a Jobbik és az MSZP kooperációja, így az április 25-én tartott második fordulóban a jobbközép szövetség majdnem az összes többi egyéni választókerületet is behúzta.

Az országos méretű narancsesőből csupán három körzet maradt ki. A 2010-es választás egyik ilyen régiója Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, annak is a nyolcas számú egyéni választókerületében volt található. Molnár Oszkár, Edelény városának független színekben induló polgármestere ugyanis sikeresen felülkerekedett a Fidesz-KDNP jelöltjén. Az igazsághoz persze hozzátartozik, hogy Molnár korábban 12 évet húzott le a Fidesz parlamenti képviselőjeként, és csak azért nem jelölték újra, mert erősen kirekesztő megjegyzéseket tett a romákra és a magyarországi zsidóságra (amivel akkor kiérdemelte, hogy a Jobbik a második forduló előtt viszaléptesse a javára a saját jelöltjét).

A Magyar Szocialista Párt a négy évvel korábbi egyéni győzelmeinek számát egy kellemes százassal lecsökkentve kettő darab választókerületben végzett az élen, melyek hol máshol is lettek volna, mint abban a XIII. kerületben, ahol a szocialisták egyeduralmát 1994 óta senki és semmi sem sodorta veszélybe. Az akkor már 16 évnyi kerületi polgármesterséget és nyolc évnyi parlamenti munkát a háta mögött tudó Dr. Tóth József viszonylag könnyedén hozta a körzetét, azonban az egyéni győzelmeket 1998 óta megszakítás nélkül szállító Szanyi Tibornak ez valamivel több kihívást okozott. Az MSZP-t azóta az általa alapított ISZOMM-pártért otthagyó politikus viszont a második fordulóban végül szoros küzdelemben legyűrte jobboldali ellenfelét.

A 2010-es választás nem csak a rendszerváltás óta egyetlen pártszövetség által elért támogatottság és a komoly tömegeket megszólító szélsőjobboldal miatt volt emlékezetes, hanem azért is, mert a Lehet Más a Politika (LMP) képében először jutott be egy zöld, környezetvédelmi ügyeket tematizáló párt az Országgyűlésbe. A Schiffer András jogvédő vezette LMP már az egy évvel korábbi EP-választáson is szép sikert ért el. Mandátumot nem szerzett, de 2,61 százalékos eredményével a csúfosan leszerelő szabaddemokratákat is megelőzte a párt – az országgyűlési választásokon pedig az előzetes közvélemény-kutatásokra részben rácáfolván 7,48 százalékot szereztek. Az LMP 16 fős parlamenti frakciójában számos olyan politikus – Karácsony Gergely, Szabó Tímea, Jávor Benedek, Dorosz Dávid – helyet kapott, akik ma is fontos szerepet töltenek be az ellenzéki összefogásban.

Miközben 12 évvel ezelőtt két új párt is helyet kapott az ország házában, kettő másiknak 20 év után búcsút kellett mondaniuk a parlamenti bársonyszékeknek. Ráadásul nem is akárkiről van szó, ugyanis a két nagy rendszerváltó párt, az MDF és az SZDSZ volt az, akik kiestek az Országgyűlésből. A Fidesznek hátat fordító Fórum Dávid Ibolya vezetésével 2006-ban még épphogy megugrotta az ötszázalékos bejutási küszöböt, azonban a ciklus nagy részében a párt leginkább a folyamatos belviszályok és a hozzájuk köthető, szövevényes „lehallgatási ügy” kapcsán hallatott magáról. Az egykori MSZP-s pénzügyminiszter, Bokros Lajos vezetésével a 2009-es EP-választáson még sikerült szereznünk egy képviselőhelyet, de a neoliberális nézeteiről hírhedt politikus jelölése megosztotta a pártot, amely a sorozatos kilépések miatt 2009 májusára elveszítette parlamenti frakcióját. Nem volt jobb passzban az SZDSZ sem, akikre a Gyurcsány-kormány legnépszerűtlenebb megszorító intézkedéseinek véghezvitele jutott, de az akkoriban már nem túl erős párt két erős emberének, Kóka Jánosnak és Fodor Gábornak az elhúzódó viszálya sem segítette a szabaddemokratákat, akiket a 2006-2010-es ciklus végére már számos emblematikus alakja hagyott ott. Látván, hogy egyedül végképp esélytelenek, az MDF és az SZDSZ választási megállapodást kötött, közös listát és egyéni jelölteket indították, miniszterelnök-jelöltjükké pedig Bokros Lajost választották (aki valamiért megint előkerült idén). A választók azonban nem honorálták a két rendszerváltó erő összeborulását (miközben 20 évvel korábban, 1990-ben sokan szívesen láttak volna egy MDF-SZDSZ koalíciós kormányt az ország élén), listájuk csupán 2,37 százalékot kapott, s így nem jutott be az Országgyűlésbe.