Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Helyi üggyel győzött fölényesen Lázár János Márki-Zay Péter fölött

Ez a cikk több mint 2 éves.

Lázár János 2002 óta egyéni képviselője Csongrád-Csanád megyének. Azóta nem szenvedett vereséget helyben, és két évtized után is győzelmet aratott. 

Újraválasztásához ezúttal minden bizonnyal az is hozzájárult, hogy közbenjárásával a fideszes vezetésű makói önkormányzat fejenként 100 ezer forinttal támogatta a Continental sztrájk után kirúgott dolgozóit, míg Márki-Zay inkább lemaradt az ügyről. A makói gumigyárba a Makó környéki falvakból is járnak dolgozni, ahol szintén kaptak támogatást az önkormányzattól. 

Márki-Zay tehát hiába vált 2018-ban váratlanul Hódmezővásárhely polgármesterévé, miniszterelnök-jelöltként országos ügyekkel kampányolt, és nem jutott ideje egyéni választókörzetének helyi ügyeire.

Külön érdekes, hogy Makónak egészen 2014-ig MSZP-s polgármestere volt, tehát a 2010-es fideszes lavina se vette el az MSZP-től a várost. Mostanra azonban itt is egyértelműen fordult a kocka.

Címlapkép: MTI/Rosta Tibor