Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Az EMMI és egyes iskolaigazgatók mindent bevetettek a sztrájk gáncsolása érdekében

Ez a cikk több mint 2 éves.

Az talán nem meglepő, hogy a kormány és kiváltképp az Emberi Erőforrások Minisztériuma nem ugrándozik örömében a sztrájk miatt, azonban az már igencsak meghökkentő, hogy a kormányzati szervek az elmúlt napokban mennyi mindent bevetettek annak érdekében, hogy ellehetetlenítsék a sztrájkot.  Egy szombati nyilatkozatában az MTI kifejtette, hogy a bíróság elsőfokú határozata megszületett ugyan január 28-án, de a döntés nem jogerős, így szerintük törvénytelen a hétfői pedagógussztrájk és arra kérték a PSZ-t és a PDSZ-t, hogy halasszák el azt.

Ezzel párhuzamosan szerkesztőségünkhöz eljutatott levelében arról számolt be a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ), hogy ma reggel az egész országban összehívták a tankerületek vezetői az intézmények vezetőit.

A szakszervezet információi szerint az is elhangzott némelyik tájékoztatón, hogy aki mégis sztrájkol, az ellen fegyelmi eljárás indul.

A PDSZ ezzel kapcsolatban felhívta rá a figyelmet, hogy a fegyelmi eljárás sok éve megszűnt és helyette úgynevezett „hátrányos jogkövetkezmény” került a törvénybe és hangsúlyozták azt is, a sztrájk jogellenességét csak bíróság mondhatja ki. Szerintük a tegnapi végzésben az olvasható, hogy minden eddigi lépésük a tárgyalások, követelések során jogszerű volt. Tehát csak a sztrájk megvalósulásával kapcsolatban lehetne szó jogellenességről, ezt csak utólag tudja bíróság megállapítani egy olyan eljárásban, amit valaki kezdeményez.

24.hu írta meg, a birtokába jutott levél alapján, hogy kötelezik a tanításra a református oktatókat a hétfői sztrájk idejére. A Papp Kornél, a Magyarországi Református Egyház Zsinati Oktatási Iroda irodavezetője által jegyzet levél a pedagógusok figyelmeztető sztrájkja kapcsán úgy fogalmaz:

„Az országgyűlési választások közeledtével a baloldali pártok a szakszervezetek (PSZ, PDSZ) közreműködésével – a választási kampány részeként – az állami iskolák pedagógusait befolyásolja.”

Papp Kornél szerint az a birtokukba került hír, miszerint az állami iskolák hitoktatókat akarnak beosztani gyermekfelügyeltre a sztrájk idejére, egyet jelentene a „törvénytelenül sztrájkolókkal” való együttműködéssel. Így felhívja a figyelmet arra, hogy

„a református hittanoktatóknak ragaszkodniuk kell a hétfői hit- és erkölcstan órák megtartásához.”

Az igencsak karcos közleménnyel kapcsolatban a 24.hu a Magyar Református Egyház Kommunikációs Szolgálatát is megkereste, akiktől azt az információt kapták, hogy ” Munkatársunk kötelességének tett eleget, amikor levélben tájékoztatta a hittanoktatókat a január 31-re tervezett sztrájk jogellenességéről” de hozzátették, hogy

A sztrájk szervezőinek politikai minősítésére nem volt felhatalmazása.”

A PDSZ a Facebook-oldalán tett közzé egy birtokába jutott levelet, melyben a Veszprémi Főegyházmegye tudatja a fenntartása alatt álló oktatási intézmények vezetőivel, hogy a mai napon a megszokott rendben zajlik a tanítás.

A KPSVR nevű, kaposvári helyi lap írta meg néhány napja, hogy a megyeszékhely mellett és számos más Somogy megyei település iskoláiért felelős Kaposvári Tankerület vasárnap délelőtti értekezleten közölte az intézményvezetőkkel, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériuma törvénytelennek tartja a figyelmeztető sztrájkot, aminek az lett a következménye, hogy az iskolaigazgatók az elektronikus naplón keresztül, a tanárok tudta nélkül arról tájékoztatták a szülőket, hogy a mai napon a megszokott rend szerint történik a tanítás. Ezzel szemben az igazgatók vasárnapi találkozója előtt még számos iskolában azt kérdezték a szülőktől, hogy kérnek-e felügyeletet az első két tanítási óra idejére, amíg a sztrájk zajlik.

Címlapkép: MTI/Vajda János