Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Márki-Zay az új politikai kultúra emlegetésével finoman lekorruptozta talpon maradt ellenfeleit

Ez a cikk több mint 2 éves.

Az ellenzéki miniszterelnök-jelölti előválasztáson előreláthatólag 20 százalék körüli eredménnyel harmadik helyezést elért Márki-Zay Péter szokásos harcias, egyszersmind határozott stílusát hozta magával a Partizán stúdiójába, ahol a harmadik helyezett magabiztosságával fejtette ki, miért ő a legalkalmasabb Orbán leváltására. Azon kívül azonban hogy levált, elszámoltat, és felszámolja a korrupciót, nem mondta el, hogy kormányzása miben különbözne Orbán Viktorétól – bár mint a Fidesz-árvákat és jobboldaliakat megszólító jelölt, erre minden bizonnyal nincs is szüksége.

A hódmezővásárhelyi jelölt többször hangoztatta, hogy ő az az integratív személy, aki mindenkivel együtt tud működni – ezzel szemben Jakab viselkedése nem elég „miniszterelnöki”, Karácsonynak pedig kisebb esélye van megverni Orbánt, mint neki. MZP az önmagában rejlő együttműködési potenciált a többi pártra, valamint tagságukra is igaznak látja – véleménye szerint még a DK aktivistái is egyetértenek azzal, hogy Dobrev túlságosan megosztó.

Márki-Zay Péter úgy látja, hogy a kiábrándultakat, Fidesz-árvákat, és a momentumosokat, jobbikosokat, vagyis a jobboldaliakat akik immár jelölt nélkül maradtak, csak ő tudja igazán megszólítani.

Vagyis hatalom- és választástechnikai szempontból ő az esélyesebb jelölt a legtöbb választó képviseletére, bár véleménye szerint neki jobboldaliként akkor van a legjobb esélye a második fordulóban, ha két balos jelölt marad mellette. Az újabb Orbán-kormány elkerülésére azonban véleménye szerint akkor van a legjobb esély, ha kompromisszumra tudnak jutni Karácsonnyal.

Természetesen vannak feltételei a megállapodásoknak, visszalépéseknek, de ezekről bővebben nem beszélt; Gulyás Márton műsorvezető kérdésére annyit fejtett ki, hogy mindenféleképp szeretne valamiféle garanciát látni arra, hogy Karácsony új kormányzási kultúrát honosít meg, ezzel finoman régigarnitúrázva egy kicsit.

Az új kultúra alatt a korrupció elleni kemény és valódi fellépést érti, ahogy az elszámoltatást is fontosnak tartja. Vagyis nem akar irányított beszerzéseket, a lopás eltűrését, valamint hogy szakmai alapon kerüljenek pozícióba emberek, kimondatlanul is azt a kritikát fogalmazva meg, hogy ez Karácsony vezetése mellett épp így történne. Ezután rátért Hadházy méltatására, örömét fejezve ki afelől, hogy nem Tóth Csaba lett a zuglói jelölt. Hadházy Ákosra az elszámoltatás és a korrupció elleni küzdelem terén is számítana.

Márki-Zay azt is elmondta, Karácsony és közte nincs komoly törés, inkább kulturális különbséget lát. Mondandójából összességében kiderült, hogy önmagát a korrektség mintapéldányának látja, míg Karácsony véleménye szerint nem jeleskedett eddig az elszámoltatásban.

Az új kultúra az egész beszélgetés során fontos kérdés volt Márki-Zay számára, mindazonáltal közpolitikai különbségeket nemigen sorolt fel.

Mindazonáltal az új politikai kultúra emlegetését nemigen lehetett másképp értelmezni minthogy a jelölt szembeállítja a korrupt „régit” a tiszta „újjal”. Azt is elmondta, hogy a visszalépés kérdése pragmatikus lesz Karácsony és közte, mindazonáltal megjegyezte, hogy noha tudja, hogy indítottak már egy kutatást,

„ha Karácsony Gergely fizetett egy kutatást, azt ki lehet dobni abban a pillanatban”.

Kifejtette, hogy csak független felek által végzett kutatásokban bízik. Ilyennek tartja az előválasztást, amiből – noha harmadikként végzett – azt szűrte le, hogy a három talpon maradt jelölt közül neki van a legnagyobb esélye megszólítani a választókat.

Márki-Zay mondandója alapján elmondható, hogy az elkövetkezendőkben stratégiája sarokköve továbbra is a virtigli antiorbánizmus lesz, elvekről mindazonáltal továbbra is kevesebb szó esett, mint a technikai megvalósítás részleteiről. Hovatovább a jelölt kifejtette, hogy az olyan elveket is érdemes sutba vágni, mint a progresszív jövedelemadó hirdetése, ezzel szemben meg kell ígérni, hogy nem lesz adóemelés, különben a Fidesz az egész kampány során ezzel fog fenyegetni. Adócsökkentésről véleménye szerint lehet beszélni, ezt ugyanakkor korlátozhatja az ország gazdasági állapota.

Az euróhoz továbbra is ragaszkodna, holott értelemszerűen rosszul járnak vele az alacsonyabb termelékenységű országok, mint amilyen Magyarország is. Ezt ugyanakkor nem látja egy-két éven belül bevezethetőnek, amit az orbáni lopással indokolt, de medgyessyzett is egy sort a kiegyensúlyozottság jegyében.

Gulyás kérdésére válaszul a hódmezővásárhelyi jelölt igyekezett számadatokkal bizonyítani, hogy a Fidesz jóval többet támadta őt, mint Karácsonyt. Ezután emlékeztetett, hogy Hódmezővásárhelyen valamennyi ígéretét teljesítette, ezzel szemben Budapest vezetése sokkal nehezebben halad, pedig véleménye szerint rengeteg pénzt örökölt Tarlóséktól.

Márki-Zay szinte az alkalmatlanozásig szidta a polgármestert, újfent kifejtve véleményét, miszerint ő sokkal alkalmasabb jelölt, többek között mert kevesebb pénzből is sikeresebb kampányt csinált.

Blokkja végén Dobrev Klárát kritizálta, mert nem kíván visszalépni. Közölte, hogy javára ő sem kíván.