Videó bizonyítja, hogy hétfő éjjel is hangosan zúgott a gödi akkugyár, a bíróság tiltása ellenére
Mintha mi sem történt volna.
Mintha mi sem történt volna.
Az akkumulátorgyárak történetének talán legfeszültebb pillanatában próbálta bagatellizálni a debreceniek aggodalmait.
A felnőttséghez vezető út folyamatos krízissé vált, pedig nem kéne így lennie.
„A gyerek elsősorban gyerek, és csak másodsorban egy súlyos cselekmény elkövetője.”
Komoly probléma látszik az európai autóipar területén, aminek a hatásai már itthon is érződnek.
Miért lépett ki Magyar Péter a Színes Erzsébetváros jelöltje mögül? Mit tett a túlturizmus ellenében a a DK-s vezetés? Mit ajánlanak a kihívók? Erzsébetvárosi kampánykörkép.
Interjú Kittivel, a Gólya szövetkezet dolgozójával – részlet a Mérce Lila hírleveléből.
Az ír függetlenségi mozgalom aktivistáját tizennégy társával együtt ítélték halálra a brit gyarmati hatóságok ellen szervezett húsvéti felkelésben betöltött vezető szerepéért.
A civil társadalom egyre változatosabb eszközökkel tiltakozik a gázai pusztítás ellen a nyugati országokban is.
Gulyás Gergely csütörtöki kijelentéseire reagáltak a méltó bérekért küzdő egyetemi dolgozók.
Az emberiség és a földi élőlények pusztulásának – nem szükségszerű, azaz elkerülhető szenvedésének – mérséklése érdekében következetes egyenlősítésre van szükség.
Amikor a londoni East India Docks munkásai felfedezték, hogy az SS Jolly George hajót az orosz forradalom elleni harcra szánt lőszerekkel rakták meg, megtagadták a berakodás folytatását. Tiltakozásuk célt ért.
Elmesélte, milyen atrocitásokat látott a gázai háború során az izraeli hadsereg részéről, hogyan fogta el a kétely, miközben katonai műveleteket hajtott végre, és miért nem hajlandó már részt venni a háborúban.
Bár érthető, hogy a SOTE próbálja csitítani a kedélyeket a megalázó szóbeli felvételik után, több lényeges kritikára nem reagált.
A miniszter szerint mindenkire vonatkoznak a bírósági döntések.
A Törökország által végrehajtott 2019-es invázió után Rojava eltűnt a hírekből – nem csak a mainstream médiából, de még a balos felületekről is. A LeftEast kétrészes interjúja áttekinti, mi történt 2019 óta. Az első rész a forradalmi folyamat zavarosságával foglalkozik.
A minisztérium szerint megsértették a jó hírnevét, de a Fővárosi Törvényszék másképp látta.
Pintér Sándor belügyminiszterrel többek között a hajléktalanságról tárgyalt a Fidesz főpolgármester-jelöltje.
Manon Garcia feminista filozófus új szexuális nyelv teremtésére tesz kísérletet.
A gyónásnak sem a kánonjogban, sem pedig a közjogban nincs olyan értelmezése mint a Fidesz módosítójában, ami egyenesen a bejelentési kötelezettség alól mentené fel a papokat – figyelmeztettek a szakértők, politikusok és közéleti személyiségek is az új gyermekvédelmi módosító után.
Hétfőn kiderült, hogy a Hamasz terrorszervezet politikai vezetősége elfogadott volna egy túszcserét és egy tűzszünetet is Gázában. Benjamin Netanjahu izraeli kormányát viszont az ajánlat nem érdekelte, a túszok kiszabadítása helyett a háború folytatását választották.
Recenzió Annie Ernaux Lánytörténet (Mémoire de fille) című könyvéről.
Hatalmasat buktak az önkormányzati választáson.
Néhány nappal a razzia után az intézet hatalmas könyvtárát az utcán égették el, miközben Joseph Goebbels propagandaminiszter beszédet mondott. A nácik ezt követően fokozták az LMBT+ emberek üldözését.
Megtört bérközösség, tárgyalni sincs már kivel. A TDDSZ és az ADF képviselőivel vontuk meg az átalakítás mérlegét.
A kegyelmi ügy után és Magyar Péter színrelépésével megnőtt annak esélye, hogy a közbeszéd részét képezzék a nőket érintő közpolitikai javaslatok.
A februári nemzetközi fasiszta dzsembori ellenében szerveződő nemzetközi kampány egyik tagjával beszélgettünk az antifáról, a 2023-as támadásokról, és a nemzetköziség jelentőségéről.
A budapesti kávéház polgári világ – vagy mégsem? Józsefvárosi történetek a 20. század első évtizedeiből.
Az Erdoğan-rendszert temetni még korai lenne, de az önkormányzati választások eredménye arról árulkodik, hogy igen nagy bajban van.