Az év eleje óta küzdenek közösen a még állami fenntartásban maradt egyetemek dolgozói a méltó bérekért. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE), a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME), a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem (Zeneakadémia) és a Magyar Képzőművészeti Egyetem szakszervezetei már több alkalommal tárgyaltak a felsőoktatásért felelős államtitkárral, Hankó Balázzsal, azonban május eleje óta ezek az egyeztetések megszakadtak. Akkor a választások utánra ígért konkrét ajánlatot az azóta miniszterré kinevezett Hankó, erre viszont a mai napig nem került sor. 

A közoktatásban dolgozó tanárok bérének emelése után kiütköző különbségek hatására komoly tárgyalások indultak el, melyek nyomán úgy látszik, új erőre kapott a szakszervezetiség az ország legnagyobb egyetemén. A Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezete (FDSZ) az ELTE-n egy év alatt csaknem megduplázta a létszámát. A nyár elején sztrájkhajlandósági felmérést is készítettek, amit a taglétszámnál is többen töltöttek ki. 

Ennek ellenére az FDSZ-ben úgy látják, hogy a munkabeszüntetést csak a legvégső esetben, megfelelő előkészítés mellett lehet alkalmazni. Az egyetemi szakszervezetiség „reneszánszáról”, a bértárgyalás állásáról, a dolgozók helyzetéről, a sztrájkhajlandósági felmérésről és a következő hónapok akciótervéről beszélgettünk Gregor Anikóval és Kató Péterrel, az ELTE Társadalomtudományi és Bölcsészettudományi karának szakszervezeti titkáraival.

„Két és fél hete kerestük meg Hankó Balázst, a négy érintett egyetem szakszervezeti elnökének aláírásával, egy közös levéllel, amiben emlékeztettük őt arra, hogy abbamaradtak a tárgyalások”

– nyilatkozta a Mércének Gregor Anikó, aki szerint Hankó Balázs miniszteri kinevezése után sem a nulláról folytatódnak a tárgyalások, mivel a felsőoktatási államtitkári tisztséget Varga-Bajusz Veronika vette át, aki jelen volt a korábbi egyeztetéseknél. A választások előtt a tárgyalások ott maradtak abba, hogy az egyetemek szakszervezetei azt a „házi feladatot” adták Hankónak, hogy konkrét költségvetési fedezeti ajánlatot tegyen az 50%-os béremelésre – emlékeztet Gregor, hozzátéve, hogy ez nagyjából 25 milliárd forintos kiadást jelentene az államkasszának.

„Látjuk, hogy egyébként a kasszában van pénz. Elég csak a reptér 1000-1500 milliárd forintos megvásárlását említeni, vagy a trieszti kikötőét. És azt is látjuk, hogy a felsőoktatásra is van keret – 200 milliárd forintból épül a Pázmány új kampusza és 100 milliárd nagyságrendű összegből hoznák létre a Közszolgálati Egyetemen az »elitpedagógus« képzést. Így az is egyértelműen látszik, hogy 

politikai döntés és politikai akarat kérdése, hogy ebből hova és mennyi jut”

– fogalmazott Gregor Anikó. A szakszervezeti titkárok azt is leszögezték, hogy saját magának mondana ellent a fenntartó, ha a tárgyalásokat nem folytatná, mivel a kormányzat különböző képviselői – Orbán Balázs, Gulyás Gergely – nyilvános megszólalásaikban elismerték, hogy az egyetemi oktatók bérigénye jogos. Az egyeztetések folytatásáig így a szakszervezet a taglétszám növelésének és a tagok aktív bevonásának látott neki, aminek részeként a nyár elején sztrájkhajlandósági felmérést végeztek – a többi állami fenntartású egyetem szakszervezeteivel összehangoltan.

„Kíváncsiak voltunk arra, hogy milyen szinten mozgósítható akár egy kérdőív kitöltésére a munkavállalói közeg, illetve arra is, hogy a kitöltők milyen mértékben hajlandóak bevonódni egy-egy akcióba. Az ezekkel kapcsolatos kérdéseiket is szerettük volna feltérképezni, hiszen nagyon sokszor tapasztaljuk azt, hogy információhiány van arra vonatkozóan, hogy mit jelent például egy sztrájkban való részvétel”

– mondta Kató Péter, aki szerint az ELTE-n végzett felmérés egyik pozitív tanulsága volt, hogy a tagságnál jóval többen töltötték ki a kérdőívet – a nagyjából 350 fős létszám csaknem duplája, 690 munkavállaló. Ez az egyetem által foglalkoztatott 4500 dolgozónak is már jelentős része – és ebben a számban a gyakorló iskolák, gyakorló óvodák, gimnáziumok dolgozói is benne vannak. Ráadásul mindezt egy nyári időszakban sikerült elérni, amikor „kicsit már lelassult az élet” – teszi hozzá Kató.

A szakszervezeti létszámmal kapcsolatban azt is megjegyezték, hogy az az egy évvel ezelőtti 200 főhöz képest majdnem a duplájára emelkedett, bár most sem tudnak pontos létszámot a megváltozott tagdíjfizetési szabályok miatt. Ezért nevezték kiemelten fontosnak azt is, hogy a tagok ezt a díjat befizessék, mivel csak ekkor tudják a tárgyalások során hitelesen felmutatni a fenntartó felé a taglétszámra vonatkozó adatokat.

A növekedés mögött egyrészt az áll, hogy sikerült csökkenteni a „szakszervezeti mozgalom rákfenéjét”, a szétaprózódottságot – a kitöltők között kiemelkedően szereplő BTK-n a munkaválallókat egy szakszervezetben egyesítették. Másrészt a dolgozók között egyre többen látják úgy, hogy a szakszervezet erősebb érdekképviseletre képes, mint az ad hoc szerveződések és csoportok.

„Egy ilyen csoporttal nem fog leülni az egyetemvezetés, sem egy államtitkár vagy egy miniszter tárgyalni, mert nem ez a törvény adta keret, amiben a tárgyalásokat el lehet kezdeni. De a hálózatosodás és az aktivitás megindítása szempontjából persze nagyon fontos szerepe van az ilyen szerveződéseknek”

– fogalmazott Gregor. Kiemelte azt is, hogy a szakszervezetiség jól bevált módszer arra, hogy „ha elégedetlen vagy valamivel, akkor tedd meg a lépéseket, tedd meg a vállalásaidat, menjél bele, és tedd bele a munkát”, mert 

„helyettünk nem fogja senki megcsinálni.”

Miközben az kiderült, hogy a kérdőív kitöltői közül a többség részt venne valamilyen sztrájkban, ami az elégedetlenség mértékét jól mutatja, az kérdés, mennyire forgatható be valóban egy, akár határozatlan időre meghirdetett munkabeszüntetésbe. A szakszervezet a sztrájkot megelőző, elsősorban az alapozó lépésekbe fektetne most több energiát:

„Szeretnénk kicsit távolságot tartani az egyébként nagyon jó szándékú tiltakozó mozgalmakra jellemző túlesztétizált, ritualizált jellegű tiltakozási akcióktól, helyette a mély szervezésben hiszünk. Szerintünk stratégiailag kell megalkotni és megszervezni az akciókat. 

A sztrájk, akármilyen erős, nem az első, hanem a végső lépés, és mindent meg kell tennünk azért, hogy a követeléseinket még a sztrájk megszervezése előtt elérjük”

– fogalmazott Kató. Gregor Anikó hozzátette, hogy a következő időszakban stratégiaalkotással, tagtoborzással és az őszi akciók előkészítésével foglalkoznak, nagyszabású tüntetések helyett kisebb, alacsonyabb intenzitású, de erősödő megmozdulásokban gondolkoznak:

„Természetesen elismerjük azt a sok energiát, amit emberek egy-egy ilyen kiállásba, tüntetésbe, demonstrációba beletesznek, de ezek gyakran nagyon gyorsan elhalnak és vereséget szenvednek. Ha valójában nem egy hosszabb távú stratégiába illeszkednek, akkor azon túl, hogy egy-egy pillanatra kielégítik a résztvevők igényét, hogy márpedig én tettem valamit, nem lesz eredményük. 

Ez hosszútávfutás, ha nem inkább maraton. 

Pontosan ezért tartjuk fontosnak azt, hogy minden egyes akció átgondolt, stratégiailag megtervezett folyamat része legyen, és ne a szimbolikus gesztusok által dominált, a nyilvánosságnak jól eladható vagy annak vélt formák érvényesüljenek, mert ezektől nem fog megváltozni a helyzet.”

Ilyen kisebb akciókat, a béremelés mellett, fennálló „helyi”, alacsonyabb szintű problémák mentén terveznek. Erre példaként Kató Péter az ELTE Múzeum körúti kampuszán a menza hiányát említette, ami a diákok mellett az oktatókat is érinti, hiszen a jelenlegi fizetések mellett „nem tudja mindenki megtenni, hogy napi 3000 forintért étkezzen a belvárosban”. 

„Itt tulajdonképpen minden akciónak két funkciója van. Az egyik, hogy elérje a célt, amit kitűzött, a másik pedig az, hogy erősítse a szervezetet, és ha szükség van rá, ennek folyományaként a szervezet képes legyen sztrájkolni. Előkészítetlen, alacsony arányú sztrájkba nem megyünk bele, mert az többet árt, mint használ.”

A hallgatókkal való együttműködést is fontosnak tartják, hiszen – ahogy az a sztrájkhajlandósági felmérésükből is kiviláglott, 

az egyetemi munkavállalók jelentős része nem szeretné az érdekei érvényesítését a diákok kárára elérni.

Ezért is tartott korábban és tervez a szeptemberi időszakra is több olyan fórumot a szakszervezet, ahol a hallgatók és a dolgozók közösen beszélhetik át az egyetemi polgárság minden tagját érintő problémákat és a lehetséges megmozdulásokat.

Kiemelték azt is, hogy az ELTE-s munkavállalók helyzetének javítása nem történhet elszigetelten, hiszen az itt tapasztalható problémák a felsőoktatás egészében jelen vannak. Ehhez egyrészt fontosnak tartják, hogy az összesen közel 8 ezer embert foglalkoztató állami fenntartásban maradt egyetemek (BME, Képzőművészeti Egyetem, Zeneakadémia) koordináltan dolgozzanak, a fenntartóval való tárgyalások mellett a szakszervezeti kérdésekben is együttműködjenek. Erre példaként említették, hogy jelenleg ezeken az egyetemeken is hasonló sztrájkhajlandósági felmérés folyik. 

„Nagyon fontos, hogy egységben maradjunk, hogy a kisebb egyetemek ne legyenek a nagy egyetemekről »leszalámizva«, ne tudjanak minket megosztani, amire azért már volt kísérlet a tárgyalások során. Eddig ezt sikeresen megvívtuk”

– fogalmazott Gregor. Mindeközben nem feledkeznek meg a többi egyetemről sem, törekednek arra, hogy a már alapítványi fenntartásban lévő intézménnyel is kapcsolatot tartsanak, tájékozódjanak ezek dolgozóinak helyzetéről.