Nem Baranyi, hanem a volt fideszes polgármester embere cenzúrázta volna az önkormányzati lapot
Baranyi Krisztina szerint úgy látszik, korábban ez volt a szokás, a régi reflexek még működnek.
Baranyi Krisztina szerint úgy látszik, korábban ez volt a szokás, a régi reflexek még működnek.
Bár ezzel nem minden politikai erő ért egyet.
Mekkora gondot okoz a mozgássérült embereknek a vasúti közlekedés Magyarországon?
Az alapvetően elrendelhető túlórakeretek mostanában merülnek ki, a munkáltatók egyelőre csak érdeklődnek, hogy bevállalnák-e a 400 órás kizsákmányolást a dolgozók.
A november 7-i látogatás idejére tüntetést szerveznek a török elnök ellen Budapesten.
Pete Buttigieg malmára hajthatja ezzel a vizet.
Komoly pálfordulás ez Boris Johnson kormányától.
Románia november 10-én tartja az elnökválasztások első fordulóját.
Ezt Karsay Ferenc, Budafok fideszes polgármestere jelentette be csütörtökön.
Eltöltenél egy nyári hétvégét az északi part egyik legszebb városában? Akkor nyúlj mélyen a zsebedbe!