Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Megszólalt a Borkai-üggyel kapcsolatban előállított korábbi válogatott focista

Ez a cikk több mint 4 éves.

Több személyt előállítottak a hatóságok hétfőn zsarolás és más bűncselekmények gyanúja miatt – a Nemzeti Sport szerint Borkai Zsolt volt győri polgármester zsarolási ügyével kapcsolatban. A lap úgy tudja, az előállítottak közt van Póczik József korábbi válogatott futballista is, aki állítólag hónapokkal ezelőtt azzal zsarolta meg Borkait, hogy kompromittáló felvételek kerültek a birtokába a polgármesterről, amelyeket bizonyos ellenszolgáltatásokért cserébe hajlandó átadni neki.

A 24.hu ma elérte Póczikot, aki azzal kapcsolatban nyilatkozott, hogyan kerültek hozzá a felvételek. Az előállított férfi azt mondta a lapnak, 2018 júniusában egy ismeretlen hívta telefonon, titkosított számról. Ez a személy azt mondta neki, a budapesti Novotel szálloda portáján hagytak a nevére egy borítékot, nem mondták el, hogy mi van benne, csak hogy adja át Borkai Zsoltnak.

„Én ezért a borítékért aztán elmentem, azt felvettem. Azt csak a kocsiban néztem meg, hogy mi van benne. Amit akkor láttam, azon elképedtem. A felvételeket megmutattam a kocsiban ülő utastársamnak, majd Győrbe mentem, és a felvételeket átadtam Borkai Zsoltnak, aki nagyon örült ennek, fülig ért a szája. Hálálkodott. Kérdezte, hogy hálálhatná meg ezt. Én meg mondtam, hogy sehogy. Nem azért csináltam, hogy meghálálja. Átadtam neki a felvételeket, és nem kértem, nem is kaptam értük semmit.”

– mondta Póczik, akinél hétfő este házkutatást is tartott a rendőrség, mely során minden adathordozót lefoglaltak és Budapestre szállítottak. Úgy tudni, két feljelentő van az ügyben, és a nyomozók feltételezése szerint Póczik tízmillió forintot szeretett volna kapni a felvételekért.

A lapnak Póczik azt mondta, 66 évig nem zsarolt meg senkit, és most sem tett ilyet, illetve, hogy ártatlannak és sértettnek érzi magát.

A lap úgy tudja, miután Győrben hetek óta terjedt a pletyka Póczikról és a felvételekről, a volt labdarúgó maga jelentkezett, hogy vallomást tegyen ártatlanságáról a Nemzeti Nyomozó Irodánál még két hete, de erre a hatóság nem kerített sort.

Eközben a Magyar Nemzet ma arról számolt be, információi szerint két prostituáltat is előállított a rendőrség, őket a Marina Part Lakóparkból vitték el, és indítványozzák letartóztatásukat. A lap szerint ez a két nő látható a szexbotrányba keveredett győri fideszes polgármester horvátországi hajóutazásán készült felvételeken.

Az őszi önkormányzati választáson újraválasztott fideszes polgármester először kilépett a Fideszből, majd november 6-án lemondott tisztségéről is, miután a sajtó hetekig a szexbotrányától volt hangos, a győriek egy része pedig a lemondását követelte. A róla és Rákosfalvy Zoltán ügyvédről készült felvételeket egy ismeretlen szivárogtatta ki névtelen blogján, aki korrupcióval és kábítószer-használattal is megvádolta.

Borkai lemondásakor azt mondta, szerinte karaktergyilkosság áldozata lett, és reméli,

„hogy mindenki számára hamarosan kiderül, hogy a rágalmak egy kivétellel egy hamis blogon megjelenő hazug információk sokasága, amit a sajtó is ellenőrizetlenül átvett.”

Mint azt az Országgyűlés egyik októberi ülésnapján a Belügyminisztérium államtitkára, Kontrát Károly elismerte, Borkai Zsolt ügyében nyomozás folyik, de hogy pontosan mivel kapcsolatban, akkor nem derült ki. Bár a Nemzeti Sportnak és a Magyar Nemzet érdeklődésére is azt válaszolta a rendőrség, hogy „a nyomozás érdekeire való tekintettel a rendőrség az eljárásról bővebb tájékoztatást nem ad”, úgy tűnik, a kormányközeli lapok első kézből értesülnek a fejleményekről.

Címlapkép: MTI/Krizsán Csaba