Az Egyesült Államokban szélsebesen terjed a majomhimlő, s ebben úgy a koronavírusnak, mint az ápolók kizsákmányolásának szerepe van
A járvány közegészségügyi válsághelyzetté nőtte ki magát Amerikában.
A járvány közegészségügyi válsághelyzetté nőtte ki magát Amerikában.
A megrendelőlapokból kiderülhet, kin múlik, hogy a köztévében olyan hírműsorok mehetnek adásba, amelyek sérthetik a törvény által előírt kiegyensúlyozottságot.
2009 és 2018 között minimum 707 millió dollárt költöttek az európai közvélemény és a politikai döntéshozók véleményét befolyásoló tevékenységükre.
Sajtóperben nem bízhat. 250 ezer forintját ne féltse.
A Nyuszet szerint energetikai szakemberek bevonásával hosszú távon is alkalmazható árrendszert kellene kialakítani.
Félő, hogy a szociális intézmények kénytelenek lesznek csökkenteni vagy teljesen megszüntetni a szolgáltatásaikat a megemelkedő áram- és gázszámlák miatt.
Az édesanyák nem azért választották ezt az adónemet, mert nagyon jó, hanem azért, mert nem volt más lehetőségük, ezek után pedig semmilyen lehetőségük nem lesz.
Bár érvénytelen lett, a szavazás utat mutathat a környezetromboló nagyberuházások elleni küzdelemben.
Másfél éves megfeszített munka eredménye, hogy holnap végre a helyieknek is lehet beleszólása abba, hogy az Öreg-tó partjára környezetpusztító beruházást létesítsenek
A CEU diákja és kutatója elnöki kegyelemben fog részesülni.