TASZ: Senki sem tett semmit a veszélyhelyzettel visszaélő polgármesterek megfékezéséért
A kormányhivatalok tehettek volna ellenük, de valahogy egyswzer sem sikerült.
A kormányhivatalok tehettek volna ellenük, de valahogy egyswzer sem sikerült.
A Benjamin Netanjahu által kampányában megígért, Trump által is támogatott lépést az ENSZ ma elítélte.
Erről ráadásul hivatalosan nem is értesítették a szakszervezetet, csak a dolgozói levelekből informálódtak.
Két gyógyszeripari mamut szépen felosztotta előre a védőoltás jogait és licenceit, most pedig az összeolvadásról tárgyalnak, eddig nem látott, gigantikus céget hozva létre.
Úgy tűnik, a családi pótlék megvonásával a Jobbik szépen-lassan rehabilitálná a „cigánybűnözés” elvileg már elhagyott dogmáját.
A hatóságok egyelőre nem tudnak mit kezdeni a méretes, de rendezett sátortáborral, embereiket nem engedik be, és a lejáratásuk is elkeződött.
Korábban az USA-ban, Franciaországban és Németországban is ugyanez történt, a főleg vendégmunkásokat dolgoztató brit húsfeldolgozókat azonnal be kellett zárni.
Az Európai Bizottság gátat szeretne szabni annak, hogy kínai állami pénzből épülő, óriási magánmonopóliumok kezébe kerüljön az európai gazdaság. A magyar külügyminiszter viszont éppen ugyanígy felvásárolja a külföldi multik veszteségeit itthon.
A zónában „káoszt” vizionáló, meghamisított fotókat az amerikai Fox News és a brit Daily Mail is közölte, előbbi már elnézést is kért. A magyar médiában is villámsebességgel terjedt a boltok sarcolásáról és rapper-hadurakról szóló mese, amit szintén megcáfoltak már az érintettek és a hatóságok is.
Nem mindenki ért egyet azonban a jogvédőkkel, vannak olyan civilek is, akik a törvénymódosításnak örülnek.