Bezuhant a kereslet, továbbra is jelentős válságban az autóipar
Hiába nyitott ki minden, vevők nincsenek, így a gyártás újbóli, nyári leállása egyre fenyegetőbb.
Hiába nyitott ki minden, vevők nincsenek, így a gyártás újbóli, nyári leállása egyre fenyegetőbb.
A teljes piacgazdaságot elutasító, szolidaritás-elvű baloldali Možemo!-nak sikerült életképes politikai formációt létrehoznia elvei mentén, és összesen 6 fővel képviseltetheti magát a 151 fős Száborban, a horvát parlamentben.
A soros német elnökség nyitányaként a kancellár tegnap Brüsszelben beszélt terveiről, de nem volt mindenki elégedett a programmal.
A diákok körében népszerű, kantoni nyelvű „Dicsőség Hongkongnak” az oktatási miniszter szerint veszélyes uszítás. Közben berendezkedett az új, kínai biztonsági egység is egy belvárosi luxushotelben.
Álhír, hogy fejenként egy ezres jutott csak a tanároknak, ezzel szemben a valóság az, hogy ezer forintos keret jutott a tankerületnek – közölték.
Éppen ezért ő nem is akar ilyesmit. Mindezt pedig egy fideszes szervezésű nemzetközi konferencián árulta el, amit élőben is közvetített.
Újabb szomszédos országban vannak komoly gondok, eközben a brit szigeteken már megnyitottak a kocsmák.
Gyorsan érkezik a szemléletváltás az egykori városállamba…
A járvány alatt kialakított rendszer fő nyertese pedig egy magáncég, a Wizzair, de nem tudni, pontosan mennyit kereshettek.
A kormány viszont több tízmilliárdot vár az akciótól az államkasszába.