Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Trump megfúrta az újabb amerikai járvány-mentőcsomagot, majd részben meggondolta magát

Ez a cikk több mint 3 éves.

Tegnap a hazai és amerikai sajtó is tele volt azzal, hogy Donald Trump elnök, miközben már kiengedték a kórházból, még mindig fertőzött lehet, mégis maszk nélkül állt ki a Fehér Ház erkélyére. Ennél azonban a keddi és szerdai nap folyamán jóval súlyosabb dologban is határozott az elnök, első látásra nem világos, hogy miért.

Twitterre ugyanis a különleges kórházi ellátásból hazatérve azt írta, elutasítja a Kongresszus legújabb, kétpárti mentőcsomag-egyeztetését, mégpedig azért, mert Nancy Pelosi, az ellenzéki többségű Képviselőház vezetője az elnök szerint „2.4 billió dolláros csomagot akart,” eközben ő csupán 1.6 billiós csomagot lett volna hajlandó támogatni.

A „pazarló és rosszul működő” demokrata államok Trump számára legalább akkora toposz és ellenségkép, mint Orbán Viktor számára a baloldali vezetésű önkormányzatok. Trump tegnapi szavaira, tehát arra az információra, hogy a november 3-án esedékes elnökválasztás előtt már nem lesz gazdaságélénkítés a járvány által súlyosan érintett Egyesült Államokban, jókora zuhanásba kezdett.

A tegnapi tőzsdepánik teljes volt, és nem látszott igazán, mire jó ez az egész az elnöknek. Hiszen Donald Trump a felmérések szerint igazán csak egyetlen dologban erős a választók körében: megbízhatóbbnak tartották őt Joe Bidennél a gazdaság kezelésének területén, most mégis ezt az összképet veszélyezteti azzal, hogy a csomagról való megegyezést lényegében kizárta.

Nancy Pelosi a félidős választás után lett a Képviselőház vezetője, miután a demokraták többséget szereztek. A trükkök nélkül még nagyobb lenne a többség (forrás: Wikimedia Commons)

Steve Mnuchin, Trump pénzügyminisztere a keletkező károkat ma úgy próbálta meg enyhíteni, hogy felkereste Pelosit, hogy a vírusjárvány miatt legalább a tönk szélére került légitársaságok számára mentőcsomagot dolgozzanak ki, ha már a gazdaság szinten tartása le is került a napirendről, a New York Times információi szerint pedig ezek a tárgyalások el is kezdődtek.

A fejlemények után, még kedd folyamán maga Trump is enyhített szigorán, ismét a Twitterre írt arról, hogy ha csak és kizárólag egy, a minden amerikai állampolgárnak alanyi jogon járó, újabb 1200 dolláros csekkről szóló törvényt ír, azt „simán aláírja majd” neki.

Miután Trump néhány óra alatt részben „visszavonta” korábbi fenyegetését arról, hogy egyáltalán nem lesz gazdasági segítség novemberig Washingtonból, a mostanában bármiféle pozitív jelre újra fellelkesülő Wall Street gyorsan behozta keddi veszteségeit szerdára.

De mi is volt ez az egész?

Könnyű lenne azt feltételezni, hogy Trump egyszerű rosszkedvében zúzta be kissé a nemzetközi tőzsdepiacot, de a Politico háttércikke szerint kifejezetten nem ez történt. Információik szerint ugyanis október 6-án, mielőtt döntést hozott, azu elnök a Fehér Házban találkozott Steve Mnuchin pénzügyminiszterrel, Mitch McConnell republikánus szenátusi frakcióvezetővel, és Kevin McCarthy republikánus képviselőházi frakcióvezetővel. McConnell itt állítólag beszámolt Trumpnak arról, mindhiába próbálja győzködni a konzervatív szenátorokat egy újabb mentőcsomag megszavazásáról, növekvő számban utasítanak el egy ilyen megoldást.

Trumpot McConnell meggyőzte, pártjuk nem támogat semmiféle további szövetségi költekezést, vírus ide, vagy oda, így a frakcióvezetővel, és legerősebb párttársával egyetértésben tweetelte az elnök a lavinát elindító, kemény üzenetet a demokraták felé:

A helyzet azonban nem volt ilyen egyértelmű, és a Fehér Ház számára hamar kiderült, súlyosan alábecsülték a mentőcsomag támogatóinak erejét a jobboldalon. Eleve ott voltak az ugyan fogyatkozó számú, de a választás miatt fontossá vált jobbközép szenátorok és képviselők, mint Susan Collins Maine-i szenátor, vagy John Katko képviselő New York államból, akik azonnal jelezték: ha nem lesz legalább részleges új mentőcsomag, úgy elszáll választókerületük a demokratákhoz, mint még soha.

És ha ez még nem lett volna elég, helyi idő szerint szerda reggelre befutott az amerikai jegybank, a Fed kormányzója, Jerome Powell is. Powell ismert egyrészt unortodox monetáris megoldásairól, másrészt arról, hogy szinte mindig képes meggyőzni az elnököt álláspontjáról, annak ellenére, hogy Donald Trump egyik kedvenc pofozóbábuja Twitteren éppen Powell szokott lenni.

Donald Trump amerikai elnök és Jerome Powell, a Federal Reserve elnöke (Fotó: White House / Wikimedia Commons)

Az eredmény most sem maradt el, hiszen a Fed vezetősége egyértelműen a valamiféle méretű mentőcsomag mellett foglalt állást. Így gyorsan elfelejtődött a McConnellel folytatott megbeszélés, Trump immár azt írta Twitterre, Powell segítséget kért a Kongresszustól a mentőcsomaghoz, ő pedig hirtelen egyetért:

De mindezek után fél órával Trump ismét Nancy Pelosit kezdte szidalmazni a közösségi médiában, és úgy tűnt, ismét nem ért egyet a mentőcsomaggal. Ezen a ponton a Trump-kormányzat alatt amúgy is neurotikussá vált demokrata vezetés már a gyógyszerekre gyanakodott, amiket Trump a kórházban koronavírus-fertőzésére kapott.

Később, hat perccel keleti parti idő szerinti este tíz előtt Trump ismét megnyilatkozott, immár hajlandónak mutatkozott tárgyalásokra, igaz, csupán egy részleges mentőcsomagról, ami nem hasonlított volna az áprilisi, monstre tőkeinjekcióra a gazdaságba.

Ebből lett később a légitársaságok kimentése, amit pénteken a republikánusok még blokkoltak a Képviselőházban, majd az újabb 1.200 dolláros segélycsekkekről szóló törvényjavaslat.

Szerda reggelre a helyzet stabilizálódott, Trump sürgette is a demokratákat hogy álljanak vele szóba. A mentőcsomag mértéke így dollárbilliókról dollármilliárdokra csökkent, így elmosva az amerikai gazdaság minden reményét arra, hogy Trump elnöksége esetén további komoly állami segítségre számíthat a gazdaság.

A zavar valóban teljesnek tűnik. Jonathan Swan, az Axios fehér házi tudósítója például a Trump-kampány egyik tanácsadójának reakcióját idézte az elnök fura fordulataival kapcsolatban, amelyek szerint:

„Ahhoz, hogy ennyire politikailag alkalmatlan legyél, külön erre kell törekedned. Mi folyik a Fehér Házban? Hol van Mark Meadows szóvivő?”

Noha a tavaszi, amerikai Covid-mentőcsomagból mindenkinek jutott egy 1.200 dolláros csekk, a milliárdos üzletet akkor a nagy, amerikai multicégek csinálták, akik nemcsak adókedvezményeket, de rengeteg közvetlen támogatást is bezsebelhettek azért, hogy „működtessék” a gazdaságot.

A koronavírus-helyzet válságossá válása után összeomló turizmus, vendéglátást és küszködő más szektorok problémái miatt azonban az Egyesült Államok, kisebb mértékben ugyan, mint Európa, de mégis főleg a szövetségi tartalékokból működött. És most, noha a következő elnök személye még mindig kérdés, az már biztosnak tűnik, hogy épp a választás miatt, a világgazdaság és a dollár problémáit kezelni képes mentőcsomagnak a puszta esélyére is legalább három hetet kell várni.

Címlapkép: StCollison/CNN