Éleslőszerrel oszlatták az újonnan kirobbanó kormányellenes tüntetéseket Bejrútban
A libanoni „októberi mozgalom” tegnap ismét utcára vonult, alapjogaikat és biztonságukat követelik az elnyomó rendszertől.
A libanoni „októberi mozgalom” tegnap ismét utcára vonult, alapjogaikat és biztonságukat követelik az elnyomó rendszertől.
A szociális tüzelőprogramban kiosztott „barnakőszénből” az Oromosszén is rendesen kereshetett Ózdon és Baranyában is.
Két másik ellenzéki vezetőt a hatóságok Tyihanovszkajához hasonlóan átszállították a határon.
A kormány meghátrált az ügyben, az ezért küzdő civilek a Mércének is kifejezték köszönetüket, amiért nem omlik össze a Balaton-parti város és Budapest közötti tömegközlekedés eddig megszokott rendje.
A Jogász Sejt kora reggel függesztette ki a piros-fehér szalagot, és több táblát is a kar épületére, azt írják, nem ez volt az utolsó akciójuk.
A Valutaalap megszorítana, Riád Szalameh, a libanoni Nemzeti Bank elnöke viszont mentené, ami menthető.
A berlini Charité klinika orvosai erre jutottak, Merkel kancellár magyarázatot követelt a hírek után.
Több mint ezer ember hallgatta a írók és diákok szavalatait a Vas utcában.
Pedig tudósítónk szerint csupán néhány perccel a szakszervezeti vezetők sajtótájékoztatója után érkezett meg a Belügyminisztériumba.
Az országos választási bizottság végül nyilvánosságra hozta az új adatokat, egy 30 éve uralkodó rendszer dőlhet meg délen.