Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Közösen követel fokozott járványvédelmet a szakszervezeti mozgalom a közszolgáknak

Közös nyilatkozatban hívja fel a kormány figyelmét Magyarország öt nagy szakszervezeti konföderációja (Magyar Szakszervezeti Szövetség, Liga Szakszervezetek, Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés, Szakszervezeti Együttműködési Fórum és a Munkástanácsok) annak érdekében, hogy a már közoktatásban, bölcsődékben, óvodákban és kórházakban dolgozók mellett a közigazgatásban dolgozók is hathatósabb munkavédelmet kapjanak a koronavírus-járvány második hulláma alatt.

A konföderációk sajtóhoz eljuttatott, közös nyilatkozata szerint a közszolgák munkája azért fontos, mert megfertőződésükkel, és esetleges kiesésükkel nem csupán ők kerülnek nehéz helyzetbe, hanem minden magyar dolgozó.

„a különböző állami intézmények – különösen a kormányhivatalok – dolgozói rendszeresen találkoznak fertőzött ügyfelekkel, személyesen kell megjelenniük a fertőzésveszélynek fokozottan kitett helyszíneken, esetükben ezért a munkavédelmi szabályok szigorú betartására, betartatására és ellenőrzésére is fokozott figyelmet kell fordítani.

Ha egy kormánytisztviselő megfertőződik, akkor nem csupán egy munkavállaló kieséséről van szó, hanem az általa ellátott állami feladat, a minden állampolgár számára fontos közfeladat ellátása is veszélybe kerül.”

Mindehhez hozzátették, a november 19-én kiadott kormányrendelet alapján a közigazgatási dolgozók, különösen a kormányhivatalok beosztottjainak feladatául jelölték ki az az egészségügyben, a nevelési és oktatási, valamint a szociális intézményekben dolgozók tesztelésének megszervezését, és a célzott, tömeges tesztelés feltételeinek biztosítását is, ezzel lényegesen megnövelve munkaterheiket is.

Ezzel kapcsolatban pedig a közszolgálat különböző szakszervezetei egyre több olyan panaszt, bejelentést kapnak, amelyben ezek az emberek a szakszervezetektől kérnek segítséget biztonságos munkakörülmények biztosításának eléréséhez.

A beérkezett jelzések alapján pedig a szakszervezetek négy pontban foglalták össze követeléseiket:

1. A veszélyhelyzet alatt a közigazgatásban dolgozók rendszeres kormányzati teszteltetése történjen meg!

2. A közigazgatás tipikus területeire készüljön egységes járványügyi szabályzat, amely tartalmazza az eljárásrendet, a minimálisan szükséges személyi és tárgyi feltételeket, valamint az ellenőrzés rendjét!
E szabályzat kidolgozásához és végrehajtásához jó kiindulási alapot jelent az
Innovációs és Technológiai Minisztérium által 2020. szeptember 2-án kiadott Vállalati Fehér Könyv.

3. A közszolgálati feladatok ellátása során megfertőződött dolgozók 100%-os táppénzben részesüljenek!

4. A veszélyhelyzetben is működtetni kell a közigazgatási intézményeket, ennek
érdekében az elavult informatikai rendszerek sürgős fejlesztésére van szükség, mely fejlesztések tegyék lehetővé a Home Office szélesebb körben történő alkalmazását.

A november 30-án aláírt, közös konföderációs nyilatkozat és követelés után a mai napon György István területi közigazgatásért felelős belügyminisztériumi államtitkár egyedül az első pontot, tehát a közigazgatási dolgozók célzott állami tesztelési programját jelentette be kedden, igaz ez is önkéntes alapon fog menni. A többi pontra adott kormányzati szóbeli válaszok és intézkedések viszont még váratnak magukra.

A közszolgák járvány alatti helyzetére korábban már saját szakszervezeteik is felhívták a figyelmet. Az MKKSZ márciusban írt az ügyben a Miniszterelnöki Kormányiroda felé, ebben a bérük megduplázását tartotta kívánatosnak.

Címlapkép: MTI/Czeglédi Zsolt