Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Az elit már a Holdat nézegeti, de közben a Földön miattuk sokasodnak a problémák

A NASA négy magáncéget bízott meg azzal, hogy bányászati munkákat kezdeményezhessenek a Holdon – írta nemes egyszerűséggel vasárnap a CNN híre. A cikk beszámolt arról, hogy a valamikor szövetségi pénzből több tízezer emberrel az Apollo-missziókat megszervező NASA Trump utolsó napjaiban immár arról határozott, megengedi négy nagy cégnek, hogy a világtörténelemben először, földön kívül található nyersanyagok kibányászására kapjon engedélyt.

A négy szerencsés kiválasztott a kaliforniai székhelyű Masten és a coloradói Lunar Outpost nevű, befektetői célvállalkozások, rajtuk kívül pedig egy japán és egy luxemburgi székhelyű vállalkozás – mindkettő iSpace néven fut – szimbolikus összegekért úttörő szerepet játszhatnak majd abban a folyamatban, amit büszkén csupán úgy neveznek,

„a Hold privatizálása.”

Ember a Holdon: Buzz Aldrin asztronauta és az amerikai zászló az Apollo 11 leszállóegysége mellett a Hold felszínén, 1969 / Fotó: Nasa

Arról a hírek nem szólnak amúgy, hogy milyen alapon árulja a NASA a Hold kőzeteinek kitermelési jogait, az 15 ezer dollártól 1 dollárig terjedő jelképes összegek fejében ugyanis a holdkőzetet végül az űrügynökség megvásárolná a társaságoktól kísérletezés és vizsgálat céljából, a bejelentés tehát inkább as privát tőke civilizációs-úttörő szerepének készült, disztópikus optimizmust és önbizalmat sugárzó reklámszöveg, vagy ha úgy vesszük, amerikai állami propaganda.

Amely mögött valójában az rejlik, hogy a NASA azoknak a cégeknek nyújt futurisztikus promóciót ebben a formában, akik már amúgy is súlyos vagyonokra szerződtek velük, például Hold-felfedező űrberendezéseket a Masten 75 millió amerikai dollárért szállít nekik 2022-ig.

Azután pedig, ha már bemelegedtek a tengerentúli PR-motorok, a HVG Online ma reggel azt is közölte a magyar olvasókkal, maga Jeff Bezos, az Amazon ura, a világ leggazdagabb embere finanszírozhatja és éppíttetheti meg a következő holdjárót, ami embereket is küld a Föld körül keringő égitestre 2024-ig, a NASA Artemisz-programja keretében.

Bezos, aki abból gazdagodott meg, hogy az Amazon dolgozóinak nem hajlandó rendes bért fizetni, a gyárait befogadó államoknak pedig rendesen adót fizetni, azt is bejelentette, a BlueOrigin projekt keretében viszont először küld majd női űrhajóst a Holdra.

Persze igaz, valóban nem járt még női űrhajós Hold-misszióban sem, nemhogy holdraszállásban nem vett részt, az első nő az űrben, 1963 júniusában a szovjet Valentyina Tyereskova volt, az első amerikai nő az űrben pedig 1982-ben Sally Ride. Erre pedig igazán nincs értelmes magyarázat, már ugye az elnyomáson kívül.

Ezt a hibát most pótolják ugyan, de vajon mennyire hangzik az jól, hogy az első nőt a Holdon messze megelőzik a privát társaságok, privát bányászati jogokkal, és egymásra sorjázó, túlárazott űrprogramokkal, amelyek azért egytől egyig mind a NASA szakértelmére, erőforrásaira hagyatkoznak, ezt pedig az amerikai adófizetők finanszírozzák.

Egészen úgy tűnik, mintha a szerződésekből származó óriáshaszon ezeknek a szereplőknek már nem lenne pusztán elég, és cserébe nemcsak a történet és a történelem részei akarnak lenni,

hanem az egész Artemisz-programot és csatolt részeit úgy kell eladni, hogy azok a monopolkapitalizmus, a neoliberális rend óriási civilizációs eredményei.

Ez pedig az űrprogramok laikus követői számára nemcsak a kései Szovjetunió űrharcát (például grandiózus, de gyorsan megbukó Buran űrrepülőgép-programot). Az azok által sugárzott elkeseredett, erőn felüli erőfeszítés, amivel egy egyre inkább elidegenedő és széthulló rendszer újjászületését próbálta Moszkva eladni, ismerős lehet mindenkinek, aki 2019 és 2020 késő kapitalizmusában él, ahol az elérhető”amerikai álomban, európai jólétben már egyre kevesebben hisznek, egyre kevesebben érzik azt

Erre persze kevesen számíthattak, akkor, amikor Neil Armstrong és társa, Buzz Aldrin 1969-ben kitűzték a holdfelszínre az amerikai zászlót. Sőt, amióta csak nagyjából tudja az emberiség, hogy a Hold elérhető, és oda akar menni (ennek fontos momentuma Jules Verne: Utazás a Holdba című regénye), a civilizáció kérdések miatt aggódók mindig inkább amiatt aggódtak, hogy a különböző nemzetek kelnek majd versenyre az erőforrásokért, amelyeket a földönkívüli világban lelhetünk, és gyarmatosíthatunk.

Hiszen hogyan máshogy is gondoltak volna az európai fehérek a világűr felfedezésére, mint a számukra addig ismeretlen földrészekhez hasonló, feltörendő és alávetendő Terra Incognitára.

Ez a fenyegetés ma sem múlt el. Sőt, miközben Stanley Kubrick 2001: Űrodüsszeiája, vagy a Star Trek sorozat sem tudta a nagymértékű felfedezést nem úgy elképzelni, mint ami egy egyesült, összeolvadt emberi civilizáció közös és közcélokat szolgáló vállalkozása (sőt, a Star Trekben a szocialista világközösségben élő embereknek meggyűlik a baja a szabad piacot mindennél nagyobbra becsülő idegen civilizációval, a ferengikkel), addig már a hetvenes évek végén megjelent a sötétebb vízió.

Az 1979-es Nyolcadik Utas: a Halál (Alien) trilógia első darabjában ugyanis éppen a Nostromo privát, kereskedelmi űrhajóval ritka ásványi anyagokat vadászó Ellen Ripley talál rá a rémisztő, embereket arcon ragadó, majd azokból kikelő, rovarszerű lényekre. A megbízó korai multicég viszont ahelyett, hogy a hajón bajbajutottakat az alienektől megvédeni akarná, elképed azoknak leírt gyors növekedésétől és erejétől, úgy hiszi, igazán jobban ki tudná zsákmányolni őket, mint a gyenge emberi fajt, ezért megparancsolják Ripleynek, hogy hozzon le egy ilyen lényt a Földre, hadd vizsgálják meg.

Nem kétséges, hogy ez egy korai sci-fi allegória, ahol a mindent – még a világűrt is – alávető nagy cégek keresik a kegyetlen, érzelmekkel látszólag nem rendelkező, acélkemény űrlényeket az emberek belsejében, megpróbálják belőlük kirobbantani a tökéletesen kizsákmányolható szörnyeteg-rabszolgát.

És ha nem is egy űrhorror formájában, de a kiépülő, egyre inkább a tech-monopóliumok irányította poszt-kapitalista világunkban éppen így törekszik a „termelő humánerőforrás” (azaz az ember) megváltoztatására éppen az Amazon, a SpaceX programot működtető Tesla és társaik. Míg továbbra sem fizetnek rendesen adót, sőt, rendszeresen egyre és egyre gigantikusabb összegekkel tömi őket az amerikai kormány (legutóbb például koronavírus-mentőcsomag címén), ők maguk az emberi biztonság, kiszámíthatóság, szabadidő fogalmainak egyre inkább való felszámolásával a Föld számos pontján teremtenek folyamatos káoszt, kihasználva, hogy a különböző kormányzatok által igazgatott életű emberek, távol egymástól nem tudnak még úgy együttműködni, mint ők, akik alávetik őket.

Éppen ezt ismerte fel például a Progresszív Internacionálé is, és ezért szervezte meg az idei, „vásárlás-ünneppé” vált Fekete Pénteken [1], amikor is 15 országban szerveztek összehangolt akciót a cégbirodalom érdekeltségei ellen: 3000 német raktári dolgozó tartott figyelmeztető sztrájkot ellenük, a bangladesi Dakkában a cégnek ruhákat gyártó gyárak munkásnőinek több ezres felvonulására került sor, és a cég európai, adóparadicsomban található luxembourgi székháza előtt is tiltakozásokra került sor, számos más hely mellett.

Fontosak ezek az akciók. A vagyoni különbségek, társadalmi konfliktusok és egymásra sorjáró klímakatasztrófák és járványok után ezek az akciók ugyanis éppen arra figyelmeztetik a leggazdagabbakat, és nagy hatalmúakat, vegyék le végre a szemüket a Holdról, ne próbáljanak belőle óriásio hirdetőtáblát faragni, és pillantsanak végre vissza saját bolygójukra.

Egyetlen civilizáció sem lehet úgy sikeres felfedező az űrben, hogy közben saját magát pusztítja el.

[1] – Figyeljünk, hogyan alakult át ez a nemzetközi szóhasználatban: régen csak Fekete Kedd volt, így hívták az 1929-es Wall Street-i összeomlás napját, ma is a fogyasztói tőkés társadalomhoz kötődik a szó, csak ma már a vásárlás eufóriájának napja.