Fico állapota súlyos, de stabil
Négy lövést adtak le Robert Fico szlovák miniszterelnökre szerdán, a kormány és a sajtó szerint életveszélyben van, műtéte még este nyolckor is tartott.
Négy lövést adtak le Robert Fico szlovák miniszterelnökre szerdán, a kormány és a sajtó szerint életveszélyben van, műtéte még este nyolckor is tartott.
A Fidesz EP-listavezetője annyit mondott, csupán több rendőrre van szükség. A kormány és a polgármester ebben lényegében egyetértenek vele, az Élhető Erzsébetváros polgármester-jelöltje kicsit összetettebbnek látja a problémát.
A civil társadalom egyre változatosabb eszközökkel tiltakozik a gázai pusztítás ellen a nyugati országokban is.
A gyónásnak sem a kánonjogban, sem pedig a közjogban nincs olyan értelmezése mint a Fidesz módosítójában, ami egyenesen a bejelentési kötelezettség alól mentené fel a papokat – figyelmeztettek a szakértők, politikusok és közéleti személyiségek is az új gyermekvédelmi módosító után.
Hétfőn kiderült, hogy a Hamasz terrorszervezet politikai vezetősége elfogadott volna egy túszcserét és egy tűzszünetet is Gázában. Benjamin Netanjahu izraeli kormányát viszont az ajánlat nem érdekelte, a túszok kiszabadítása helyett a háború folytatását választották.
Bár május 1. az 1886-os haymarketi munkástüntetés megtámadása óta hagyományosan a rendőri erők és a jogokat követelő munkások, baloldali diákok összecsapásaitól kísért, a 2024-es napot befeketítette a gázai háború ellen tiltakozók elleni rendőri fellépés Amerikában és az Egyesült Királyságban is.
„No migration, no gender, no war!” – írta ki büszkén Asztalos István, Jánd polgármestere faluja határára. Hazudni nem hazudott, csak éppen nem mondta el az igazat.
Új rendelettel kényszerítené haza a kijevi kormány a hadköteles ukrán férfiakat, akiket katonaszökevénynek tekint.
Több mint 50 éve példátlan, hogy egyetemi kampuszokon rendőrséget vessenek be demonstráló diákok ellen az Egyesült Államokban. Netanjahu továbbra is a Rafah elleni offenzívát fontolgatja.
Amikor 2019-ben először alkalmazták az önkormányzati előválasztást, sokan a megváltást várták tőle. De csak az derült ki, egy ügyes eszköz önmagában nem forgatja fel annyira az ellenzék viszonyait, mint azt sokan remélték tőle.