Vitézy Dávid független főpolgármester-jelölt és Karácsony Gergely főpolgármester is reagáltak arra, hogy Szentkirályi Alexandra fideszes jelölt visszalépése után ők ketten maradtak versenyben. Az értelmezési verseny pedig azonnal eszkalálódott a bejelentés körül, ennek során a jelöltek arról vitatkoznak, ki az, aki nem a Fidesz embere. Budapest választ, 2024.
„Az első fordulóban két jelölt maradt állva: Karácsony Gergely és én, a második forduló vasárnap jön, ahol a két legjobb maradt versenyben.”
– mondta el Vitézy Dávid főpolgármester-jelölt sajtótájékoztatóján, amit azután hirdetett meg, hogy Szentkirályi Alexandra, a Fidesz budapesti főpolgármester-jelöltje pénteken reggel bejelentette, visszalép. Vitézy értelmezésében a jelenlegi helyzet így ahhoz hasonlít, amikor 2014 előtt a választások „még két fordulósak voltak” és a második fordulóra maradt állva a két legerősebb jelölt.
A sajtótájékoztatón, ahol Vitézy mögött jelöltjei és az őt támogató LMP társelnöke, Ungár Péter is ott álltak, Vitézy Dávid elismételte, változás kell a főpolgármesteri poszton, ahhoz pedig, hogy a Karácsonyt leváltani kívánók ez elérjék, immár csupán egy rá leadott szavazat lehet az egyetlen eszköz. Emlékeztetett arra is, határozott ígéreteket, így a 3-as metró klimatizálását is megszegte a főpolgármester, Budapest pedig hatékonyabb vezetést érdemel.
A jelölt egyébként úgy látja, a be nem tartott ígéretek miatt „igazából most Karácsony Gergelynek kellett volna ettől a versenytől visszalépnie.”
Vitézy sajtóeseményét meg is zavarták. Barabás Richárd és Szabó Rebeka, Karácsony pártjának, a Párbeszédnek a politikusai mondandója végén: „Vitézyvel a Fidesz át akar verni” feliratú táblákkal léptek oda a jelölthöz, majd a fővárosi listán is szereplő
Barabás odalépett Vitézyhez, hogy „először gratuláljon neki ahhoz, hogy a Fidesz jelöltje lett.”
Vitézy helyben válaszolt is a tiltakozó politikusoknak. a 2019-ben az ugyancsak párbeszédes Tordai Bence kérdéseire válaszul megafonnal kiabáló Tarlós István volt fideszes főpolgármesterhez, pontosabban eszközéhez hasonlította őket:
„Most ti vagytok ez a megafon, akik itt állnak.” – szúrta oda.
Erre Barabás ismét hangsúlyozta, a helyzet szerinte „a napnál is világosabb”, majd az aktivisták távoztak a helyszínről.
Karácsony: én szóltam!
„Na ugye, hogy megmondtam” – reagált a történtekre Karácsony Gergely később saját sajtótájékoztatóján. Itt a főpolgármester elmondta, „eddig is világos volt, hogy Szentkirályi Alexandra nem fogja végigcsinálni a kampányt, pártjának ugyanis nincs ajánlata a budapestiek számára. A mai hatalomtechnikai trükk világossá tette, a választás a hatalom emberei és az emberek hatalma között fog eldőlni.”
Karácsony hozzátette, sajnálja azokat a budapesti szavazókat, akiket Szentkirályi Alexandra és Vitézy Dávid „becsaptak.” Szerinte utóbbiról kiderült, hogy „várospolitikai vízió helyett egy gonosz hatalmi tervet” támogat.
Elmondta, a visszalépés azt is üzente,
„Vitézy Dávid megválasztása kiváló lenne a Fidesz gazdasági érdekeinek képviseletére is”, ismét elmondva, szerinte ellenfele „Mészáros Lőrinc kijáróembereivel vacsorázik” és „jogállamot sértő módon” megvalósuló beruházásokban segédkezett.
„Ne hagyja senki magát félrevezetni és őrizzük meg Budapestet szabadnak.” – tette hozzá végül. Sajtókérdésre még elmondta, a lépés értékelése szerint az ő esélyeit „nem befolyásolja”, de „még egy indokot szolgáltat” azoknak, akik még nem biztosak választási részvételükben arra, hogy a „a Fidesz ellen” őt támogassák.
Egy másik kérdésre hozzátette, „napok óta hallott már arról”, hogy a Fidesz jelöltje vissza fog lépni, erre utalt az is, hogy Orbán például „egyszer sem mondta ki” Szentkirályi nevét a kampány alatt.
Szentkirályi: a legfontosabb, hogy Karácsony és Gyurcsány távozzanak
A reggeli bejelentésen a fideszes Szentkirályi Alexandra főpolgármester-jelöltségtől való visszalépését bejelentő videójában hangsúlyozta, döntése célja, hogy „Gyurcsány és Karácsony távozzanak a város éléről.”
Kifejezte azt is, kit támogat: „utat adva a változásnak elállok a főpolgármester-jelöltségtől és a Fidesz fővárosi listavezetőjeként folytatom a kampányt.
Egyben arra kérem minden támogatómat, hogy a főpolgármesteri szavazólapon Vitézy Dávidra, a listás szavazólapon pedig az általam vezetett Fidesz-KDNP listára szavazzon” – írta a bejelentést tartalmazó videóhoz fűzött Facebook-bejegyzésében Szentkirályi.
Budapest főpolgármesterségéért ezek után két számottevő, és egy gyenge jelölt maradt versenyben. Vitézy Dávid független-LMP-s (és immár a Fidesz által is támogatott) induló, és a DK-MSZP-Párbeszéd által jelölt Karácsony Gergely mellett még Grundtner András, a Mi Hazánk alig látszó politikusa lesz ott a szavazólapon.
10 millió forinttal kimászhatunk a bajból. A kétharmada már megvan, ha te is beszállsz, hamarabb gyűjthetjük össze! Segítesz?