Nem vezettek eredményre a tegnapi tárgyalások az Audinál, tovább folytatódik a sztrájk
Négy, mai tárgyalási forduló után sem sikerült a követeléseknek érvényt szerezni
Négy, mai tárgyalási forduló után sem sikerült a követeléseknek érvényt szerezni
És ha nincs megegyezés, csütörtökön Neckarsulmban is kifogynak az összeszerelhető motorok.
Több mint ezren. Az egyetemnek ugyanis most hosszú idő után először lehet magyar oktatási nyelvű kara.
Február 1-től 7400 rendőr pedig új, „rendvédelmi igazgatási jogviszony” alá kerül, 1400-an a Munka Törvénykönyve hatálya alá. 550-en még így is kimaradnak a béremelésből.
Mint azt a sajtónak elárulta, „az esélyesebb jelöltre” adta a voksát.
Szintet lépett a mozgalom, Gyűlés az Állampolgári Kezdeményezésért néven fognak kampányolni.
Szerinte ezt bizonyítják a tüntetések is, ahol nem az ellenzéki pártok irányítanak. Hangsúlyozta, „Szeged nem mond le 300 éves szabadságáról.”
Nyolcpontos követelést fogalmaztak meg, mintegy ötezer dolgozót fenyeget veszély a kialakult helyzet miatt.
Karácsony Gergely és Horváth Csaba is összegyűjtötték a szükséges számú ajánlást. Hétfőn indul a szavazás.
„Itt vannak a büdös proletárjaid” – mondták az aktivisták, akik megzavarták Bayer Zsolt előadását.