Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Túlharsogták az újpesti ellenzéki tüntetők a fideszes polgármester jégpályás mulatságát

Ez a cikk több mint 5 éves.

Körülbelül 200-250 ellenzéki tüntető gyűlt össze ma este fél hatkor az újpesti városháza előtt, hogy a helyi, Wintermantel Zsolt vezette fideszes önkormányzat, a rabszolgatörvény és általában az Orbán-rendszer ellen tiltakozzon. A demonstrációt az összes helyi ellenzéki párt közösen hirdette meg, és a szónokok többször is hangsúlyozták az egységes ellenzéki, és társadalmi fellépés, ellenállás szükségességét.

A tüntetés érdekessége volt, hogy nem sokkal annak meghirdetése után a 4. kerületi fideszes polgármester, Wintermantel Zsolt „zenés korcsolyaestet” hirdetett meg a tüntetés időpontjára, vele azonos helyen a városháza előtt, ezt pedig az ellenzéki szervezők ellehetetlenítési kísérletként értékelték.

A demonstráción végül a felszólalók kérésének megfelelően a tüntető többször is túlharsogták a szomszédban közben minden bizonnyal valamiféle keretek között mégis folyó téli mulatságot.

Az ellenzéki tüntetést egyébként fáklyás felvonulás nyitotta, majd a városháza előtti színpadon Balogh Gábor, az Alfahír.hu publicistája nyitotta meg a beszédek sorát.

Beveztőjében hangsúlyozta, hogy akik „a hatalmat bitorolják Újpesten, már nem a nép érdekeit védik, és az ellenzéki pártok ellehetetlenítése folyik a helyi kiszolgálók részéről is.” Röviden utalt arra is, éppen ma lehetetlenítette el újabb, százmilliós nagyságrendű büntetéssel az Állami Számvevőszék a Jobbik működését. Hozzátette azonban, korántsem egy párt, vagy kisebb csoport sérelmeiről szól a mai tüntetés:

„Minden faluban, minden városban minden kerületben amit a Fidesz vezet, ugyanez az aljas rendszer épü!”

– szögezte le.

Kiemelte, a helyi újpesti Fidesznek például az a véleménye a bevezetett túlóratörvényről, hogy az a „leginkább munkáltató érdekeit szolgálja.”

Arról is szólt, szerinte aki ma a Fideszben politizál, az „nap mint nap elárulja a hazáját”, és akkor sem lenne lehetősége jót cselekedni, ha éppen ezt akarja, ugyanis a központi hatalom ezt nem engedi.

Őt Trippon Norbert, az MSZP volt újpesti alpolgármestere követte, aki kiemelte: „a NER nem a Várban vagy a Kossuth téren lakik, a Fidesz ott van a lakókörnyezetünkben, és az újpesti városházát is elfoglalták. A Fideszt helyben pedig úgy hívják hogy Wintermantel Zsolt, Rogán, Habony és Mészáros helyi embere.”

„Elvették kórházainkat, iskoláinkat. Jelenleg is 1,400 újpesti várakozik egy egyszerű ultrahangra. Milyen rezsim ez? Milyen emberek ezek? Szégyen!”

Trippon azt elmondta, Orbán „kiárusítja az országot” a külföldi cégeknek, saját oligarcháinkat, és ez ma már Budapesten és Újpesten is látszik, ahol a kormány nem hajlandó kezelni az egekbe szökő lakásárak okozta válságot és már a szemetet sem képes időben elszállítani.

Szerinte az emberek elsősorban szavazattal, választásokon tehetnek az Orbán-rendszer mielőbbi végéért:

„Együtt, egységben erősen és egy jelölttel le tudjuk győzni a rezsimet, ott és itt, Újpesten is!”

Kanász-Nagy Máté, az LMP szóvivője szerinte a rabszolgatörvénybe a Fidesz bele fog bukni, hiszen gazdasági modellje az olcsó munkaerőre épül. Ennek azonban a mostani munkás-fellépéssel vége lehet- vélekedett. Arról is beszélt, ez a rendszer éppen a modellje miatt elviselhetetlen, és fenntarthatatlan.

Ő arról is szólt, mindez szerinte azonban csak akkor sikerülhet, ha a polgárok nem hagyják a munkát a politikusokra: „Sztrájkoljanak, tüntessenek, tiltakozzanak!” üzente.

Bencsik János, a Jobbik budapesti képviselője úgy kezdte, szerinte vége a jobb-bal megosztottságnak Magyarországon, hiszen a rabszolgatörvény pártállástól függetlenül minden dolgozó magyart hátrányosan érint:

„A Tungsram gyárban nincs jobboldali és baloldali munkás, csak munkás van!”

– mondta

„Ezt a törvényt nem csak az Audi gyárban próbálják majd meg alkalmazni, hanem az egész országban! Ne hagyjuk! Szétverték az egészségügyet, hagyták bezárni az Árpád Kórházat, lezüllesztették az SZTK-kat.”

– sorolta Bencsik hosszasan a sérelmeket. Felhívta a figyelmet arra is, pártja a Jobbik „nemzeti ellenállást” hirdetett meg korábban a teljes fideszes hatalmi gépezet ellen és itt, helyben az újpesti fideszes vezetés ellen is.

„Ha kell elmegyünk a falig, vagy még tovább is!”

– szögezte le.

Hegyesi Beáta a Párbeszéd elnökségi tagja arra hívta fel a figyelmet rövid beszédében, hogy a NER 2010 óta folyamatosan ront rá a társadalom gyengébb, elesettebb részére:

„Milyen kormány az, amely alatt egy évben több tízezer családok lakoltatnak ki? Milyen család az, amely megkülönbözteti az egyedülálló anyákat, családot egy másik családtól?”

– kérdezte, majd ő is kiemelte, ez a helyzet mostanra odáig vezetett, hogy a túlóratörvény utáni tiltakozás egységbe kovácsolta végül Orbán ellenzékét is, akik mostantól így egységben is kell, hogy fellépjenek.

Arra is felszólította a tiltakozókat, legyenek politikailag aktívak, vegyenek részt a budapesti önkormányzati előválasztásokon és az EP-választásokon is.

Déri Tibor, a Momentum újpesti elnöke is azzal kezdte, rendkívül fontos, hogy most „mindenki, aki számít”, tehát az ellenzékiek egységesen lépnek fel a Fidesszel szemben a mostani tüntetésen. Ő is hangsúlyozta, Wintermantel Zsolt helyben ugyanolyan mint Orbán Viktor országosan. Ezért most ki kell állni a dolgozókért és az újpestiekért közösen.

Azt is hozzátette, hogy a helyi média elfogultsága miatt sokszor be sem számolnak arról mennyit dolgozik a helyi ellenzék.

Utolsóként Varju László, a DK alelnöke és a körzet országgyűlési képviselője lépett mikrofonhoz. Azzal kezdte, ma a köztársaság napja van, és sokan még mindig úgy tesznek, mintha lenne köztársaság, pedig már nincsen.

Emlékeztetett, a 20. század három köztársasága mindig ellenállás volt a szolgasággal és urizálással szemben, addig nincs is köztársaság amíg ez újra el nem jön.

„2018 karácsonya előtt elindult az a mozgalom ami megmozgatta az országot. Azt a küzdelmet folytatjuk, amit a gyerekeink jövőjéért és a magyar köztársaságért csináljuk! … Újra és újra azt mondhatjuk, elég volt Orbánból!”

-kiáltott fel.

„Elég volt a limuzinos fideszesek és holdudvaruk arcátlan rablásából. Mi nem Keleten ,hanem Euróopában akarunk élni, tisztességes bérből tisztességes életet akarunk élni.”

Hangsúlyozta, az egy hónappal ezelőtti lázadásból „nem lehet kihátrálni, visszafordulni” mert ebből a Fideszből elég volt. „Ez a mi hazánk is, ez a mi kerületünk is, nem költözünk, ezt nem hagyjuk. Gyertek velünk!” zárta a beszédét.

Szalma Botond, a KDNP volt tagja és az őt bemutató szöveg meghatározása szerint „újpesti lokálpatrióta” most az ellenzéket, és a jobboldali polgárokat is megszólította a tüntetés utolsó szónokaként: „Mi nem várunk tovább, mert vártunk eleget!”

Majd hosszasan sorolta, mi mindenből van elegük szerinte ma már azoknak is „akik háromszor bizalmat szavaztak a Fidesznek.” Kiemelte például, hogy az Orbán-rendszer mára odáig jutott, hogy két jelkép ismert csak számára: a fagylalt és a galamb.

„Tehát aki nem nyal, az repül!”

Fordította le Szalma a szimbolikát. Kiemelte, vannak konzervatív, keresztény emberek jó páran, akiknek az urambátyám világ, vagy éppen az, hogy Bayer Zsolt „a sok nem hívő által is tisztelt Ferenc pápa után most egy középiskolás kislányba is beleszállt”, már nem fér bele.

Hangsúlyozta azt is, a kormány fizetett propagandamédiája mindennap a magyarok közötti árkok kiszélesítésén, elmélyítésén dolgozik, „nekünk kell ezeket az árkokat végre betemetni.” Éppen ezért megbékélésre szólította fel a társadalmat.

A beszédek elhangzása után a közülbelül 800-1000 fős megjelent tömeg elé a változatos politikai háttérrel rendelkező szónokok ismét felálltak, és megköszönték a részvételt.

A demonstrációt a Párbeszéd élőben is közvetítette Facebook oldalán, itt minden beszéd vissza is nézhető: