A dohányzásellenes kampány jegyében félmillárd forintot kap a Continental Dohánygyár a kormánytól
Ettől biztosan kevesebben gyújtanak majd rá…
Ettől biztosan kevesebben gyújtanak majd rá…
Dezső András még tavasszal leplezte le Natalie Contessa af Sandeberget, aki az M1-nek nyilatkozott a svéd „migránsveszélyről”.
Az ellenzék szerint Orbánék német multiknak és oligarcháknak adták el a magyar dolgozókat
A korábban oroszpárti ukrán elnöknek dolgozó Trump-kampánytanácsadó, Paul Manafort ezzel bizonyíthatja, Trumpnak köze volt a szivárogtatás közzétételéhez.
A Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke szerint erre azért kerül sor, mert „elegük van”, a rabszolgatörvény az utolsó csepp a pohárban.
December 15–től nincsen, aki a méhen belüli komplikációkkal korán megszületetteket kezelje.
Sir Roger Scruton korábban azt mondta, a budapesti zsidók a „Soros-birodalomhoz” tartoznak, az angliai magyarokat pedig hazazavarta volna, most mégis pozíciót kapott a brit kormánytól.
Megszűnhet a tanárok közalkalmazotti státusza is, sima munkavállalóvá válnának.
„Az érintett szervek az eredményes feladatellátásukhoz szükséges létszámmal rendelkeznek.” – ennyi volt a parlamenti, írásos válasza.
Aczél Zoltán és Terner Géza cégei nemcsak az Alstom vesztegetési ügyében érintettek, de a Fideszhez jelenleg is ezer szálon kötődnek. Hamarosan új fejlemények jöhetnek az ügyben.