Megharapták és fojtogatták az MSZP ifjúsági tagozatának elnökét aláírásgyűjtés közben
Torzsa Sándort a kabátját a fejére tekerve fojtogatta egy férfi a Móricz Zsigmond körtéren, miután társa segítségére akart sietni.
Torzsa Sándort a kabátját a fejére tekerve fojtogatta egy férfi a Móricz Zsigmond körtéren, miután társa segítségére akart sietni.
Civilként, a pártlogókat pedig nem fogják használni
„A nemzetközi jog felülírja a tagállami jogot” – emlékeztettek.
Miért foglalkozik az egyik legnagyobb francia szakszervezet a szélsőjobboldal előretörésével? Miért gondolják, hogy a szélsőjobb sosem a dolgozók érdekeit képviselik? A francia Általános Munka-konföderáció programvezetőivel beszélgettünk.
A 2016-os év őrülete ellenére a Wikileaks alapítóját megilletné a szivárogtatók védelme, hiszen nélküle és társai nélkül ma egészen máshogyan gondolkodnánk az USA-ról, a globalizációról és a birodalmi elnyomásról.
A cégnek meg kell fizetnie visszamenőleg a díjat, mivel már korábban, jogtalanul elkerítették.
Röpülhet az autonómia, függetlenség de a miniszter már „bevonná” a tudósokat is a döntésbe.
A vevő személye viszont elég érdekes.
A legutóbbi, tömeges felmondás után gyakorlatilag félig kiürülhet a közszféra.
Reggel 8-kor 2 órára beszüntették a munkát a kelet-pesti áruházban