Hernádi Zsoltnak adták a Corvinus Egyetemet pénzelő új alapítvány vezetését

Hivatalosan is megalakult a Corvinus Egyetemet privatizációja után felügyelő vagyonkezelő alapítvány a Maecenas Universitatis Corvinii (MUC), miután Palkovics László innovációs- és technológiai miniszter ma hivatalosan is aláírta alapító okiratát.

Az alapítvány elnöki posztját Hernádi Zsolt, a Mol Nyrt elnök-vezérigazgatója kapta meg, a kuratórium tagjai a HVG Online szerint Csák János üzletember, Lánczi András, az intézmény rektora, Martonyi János volt külügyminiszter, az egyetem oktatója-kutatója és Palotai Dániel, a Magyar Nemzeti Bank ügyvezető igazgatója lesznek.

A MUC felügyelőbizottsága is felállt, ennek többek között tagja lesz Chikán Attila az egyetem professor emeritusa is.

Palkovics az ünnepélyes aláírás után azt mondta, az alapítvány feltett célja, hogy „2030-ig a Corvinus a világ vezető egyetemei közé kerüljön.”

Hernádi Zsolttal szemben tavaly kérte a horvát állam az Interpol-körözés megújítását, és Hernádi kiadatását is, mivel még mindig keresték a MOL-INA vesztegetési ügy kapcsán. Az Interpol eddig nem adott ki ellene új körözést.

A MOL elnök-vezérigazgatóját Zágrábban azzal vádolták meg, hogy kamerafelvételen is látszik, ahogyan Ivo Sanader, azóta elítélt volt miniszterelnöknek kenőpénzt ígér azért cserébe, hogy a horvát nemzeti INA olajtársaságot a MOL vásárolhassa meg.

A mostani eseményen azonban Hernádi arról beszélt:

„Hatalmas felelősség a kuratórium, a magánalapítvány munkája, amely hosszú távon hivatott biztosítani az egyetem működését.”

A vagyonkezelő alapítvány, ami az angol trust fundok mintájára jött létre, jelenleg a MOL és Richter állami részvénycsomagjának egy részéből lett feltőkésítve, ezeknek hozamából ígérik most azt, változatlan mértékben fizetnek majd a bejövő diákoknak ösztöndíjat.

(HVG Online)

Címlapkép: Karnok Csaba, Wikipédia
Olvass tovább!