Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Megharapták és fojtogatták az MSZP ifjúsági tagozatának elnökét aláírásgyűjtés közben

Ez a cikk több mint 5 éves.

Megtámadták, megharapták majd a kabátjával fojtogatni kezdték Torzsa Sándort, a Societas elnökét. Az Index.hu-nak Torzsa arról számolt be, hogy egy kétliteres üdítőpalackkal a sátruk felé közelített egy férfi és locsolni kezdte az MSZP egyik aktivistáját, majd az MSZP-t szidalmazva a vörös löttyel teli palackot is hozzávágta. Amikor pedig Torzsa a nő védelmére kelt,

a férfi először a földre vitte, majd a kezébe harapott, végül a saját kabátját fejére tekerve kezdte el fojtogatni az MSZP-s politikust.

Az Indexnek adott rövid beszámoló szerint a dulakodás majdnem három percig tartott, utána pedig Torzsa sokáig levegőt sem kapott. Kollégái azonban időközben kihívták a rendőrséget, a támadó azonban őket már nem megvárva elmenekült.

Torzsa Sándor közölte, az ügyben feljelentést is tesz.

A közelben egy fideszes aláírásgyűjtő pult is üzemelt, a kormánypárti aktivisták azonban nem siettek Torzsa segítségére, sőt úgy kommentálták a verekedést:

„ide vezet, ha beengeditek a feketéket.”

Az MSZP-Párbeszéd EP-választási aláírásgyűjtése amúgy újabb 15 ezer aláírást eredményezett eddig, így összesen már 65 ezret tudnak majd leadni.

Az EP-kampánnyal kapcsolatos aláírásgyűjtés, még csak egy hete tart, de máris számos pártaktivistát bántalmaztak köztéren, vagy a kampányhoz kapcsolódóan. Először a Momentum aláírásgyűjtő ívét húzta át valaki Pécsen, majd Miskolcon ököllel bántalmaztak egy fideszes aktivistát. Debrecenben pedig egy koncert előtt egy jobbikos nőt ütött meg a környékbeli Fidelitas volt elnöke.