Mi különbözteti meg a független újságírást a propagandától?
Egyre gyakrabban találkozni azzal az erkölcsileg relativizáló véleménnyel, hogy kormánypropagandistának és kormánykritikus újságírónak lenni lényegében ugyanaz a tevékenységi forma.
Egyre gyakrabban találkozni azzal az erkölcsileg relativizáló véleménnyel, hogy kormánypropagandistának és kormánykritikus újságírónak lenni lényegében ugyanaz a tevékenységi forma.
Az MTA-ügy első és legfontosabb vonása, hogy máig nem tudni, miért kezdte el a kormány és mit remél tőle.
Az egész elképzelés Achilles-sarka igazából az, hogy az idő nem áll meg senki kedvéért, hogy bevárja, amíg meg tud oldani egy kilenc évvel ezelőtti politikai feladványt.
Nem félelmekkel, fegyelmezéssel és privilégiumokkal egybentartott alattvalókból, hanem szabad emberekből álló Magyarországra van szükség.
Tegnap, a Menet a tudományért tüntetésen is hallottam, hogy valakik arról beszélgettek, ők úgy tudják, az MTA vezetésének a CEU-ügyben tanúsított politikailag illojális magatartása váltotta ki a kormány támadását.
A reformkori ellenzék egy feltűnően egyenlőtlen játéktéren zajló politikai küzdelemben arra kényszerítette a kormányzatot, hogy a politika arról szóljon, amiről az ellenzék akarta.
Lehet becsülni kiállását politikai szempontból anélkül, hogy „hasra esnénk” tőle, és igenis lehet bizonyos etikai minőséget is tulajdonítani neki anélkül, hogy rögtön a volt MTA-elnök „szentté avatását” kezdeményeznénk.
Amit a Palkovics úr nem akar érteni, az az, hogy mi sajnos megláttuk a lehetőségeket és ezért félünk.
Sokat idézik Marxtól, hogy a történelemben minden esemény kétszer jelenik meg, egyszer mint szomorújáték és másodszor, mint bohózat.
A halál és a halálfélelem egyformának mutat bennünket, s ezért sokan szeretik ezt a pillanatot fenntartani a mindannyiunk közötti alapvető közösség kifejezése számára, ahelyett, hogy a mindennapok acsarkodását tovább folytatnánk.