10 kérdés, amelyet ma reggel fel lehetett volna tenni Orbán Viktornak a Kossuth rádióban
Ötleteket adunk, hátha egyszer a kérdéseinkre válaszokat is kapunk.
Ötleteket adunk, hátha egyszer a kérdéseinkre válaszokat is kapunk.
Mivel a Junge Welt marxista, ezért „alkotmánnyal összeegyeztethetetlen”. Túl sok olvasóhoz jut el, így hát „el kell választani tőlük”. A lap szerkesztősége aggódik a németországi sajtószabadságért.
Orbán Viktor miniszterelnök és Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő kihagyták volna a gender kifejezést a portói szociális csúcs zárónyilatkozatából. Nem jött össze.
Hová húznak inkább a bizonytalanok? Pontosan miben is bizonytalanok, s miért bizonytalan, hogy kik a bizonytalanok? A Republikon Intézet által szervezett online beszélgetés megpróbált rendet vágni a bizonytalanságban.
A Pfizer részvényeinek árfolyama tavaly óta közel 50 százalékkal emelkedett, míg a német partnere, az addig ismeretlen BioNTech néhány hónap alatt startupból több milliárd dollárt érő üzletté vált.
Kedden éjfélkor véget ért a kilakoltatási moratórium. A lakhatással foglalkozó érdekvédelmi szervezetek arra figyelmeztetnek, hogy ha nem lesz hosszabbítás, a járvány és a gazdasági válság idején sok nehéz sorsú és kisgyermekes család kerülhet az utcára.
Az Európai Unió tagállamai a legbarbárabb módon járnak el. A határőrség és a rendőrség nem riad vissza a menekültek megalázásától, megverésétől és megerőszakolásától. Az áldozatokat leginkább gyermekek, asszonyok és idős emberek.
Fel kellene oldani a szabadalmakat. Míg egyes országokban felhalmozzák a vakcinákat és a 3. dózist oltják, a világ túlfelén még meg sem kezdődött az oltási kampány.
Az oltási időpont foglaló rendszer hajnal óta nem működik, az emberek hosszú sorokban állnak a Pfizer vakcináért. Van, ahol már el is fogyott a védőoltás.
A következő hetekben a 16 és 18 év köztieket oltják majd a Pfizer vakcinájával. Felelősségteljesen eljárva csak az a típusú oltóanyag adható a fiataloknak, mondta el a miniszterelnök a Kossuth rádióban.